Kisstílű seggnyalók uralják a magyar sportot

Kovács Tamás világbajnok vívó, korábbi kapitány nagyon őszinte és nyílt mondattal kezdte könyvének bemutatását. „Igazából nem rólam, hanem az édesapámról kellett volna könyvet írni. Kovács Pál hatszoros olimpiai bajnok volt, ő rászolgált volna, míg belőlem nem jöttek ki azok az eredmények, amikre képes lettem volna.”

Az őszinteség és a nyíltság az egész Parádriposzt című – Serényi Péter által írt – könyvön átível, feleleveníti például a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi üléseit, amikor sokszor az volt a téma, ki és pluszban kinek a felesége utazik a vancouveri téli olimpiára.

„Az elnökségik általában nagyon jó hangulatúak voltak, Schmitt szeretett anekdotázni, mindenki jól érezte magát. Rajtam kívül” – idézte fel, milyen lelkiállapotban volt sportigazgatóként. A levelezését is leközölte, amit azért folytatott Schmittel, mert amikor a korábbi elnök ritkán a MOB-irodában volt, akkor nem tudott vele beszélni.

Megjegyezte a kötetben Schmitt elképzelését, miszerint a MOB egy civil szervezet, nincsenek szakmai feladatai, ezért sem találhatta a helyét, és érezte feleslegesnek magát a rendszerben sportigazgatóként. A 2008-as olimpiai játékokon volt is egy elhíresült, nagyon sokszor idézett mondata: a MOB csak egy utazási iroda.

Határozott Kovács véleménye a sportirányításról: az utolsó hozzáértő Gallov Rezső volt. „Harcsár István, Deutsch Tamás, Jánosi György, Gyurcsány Ferenc, Ábrahám Attila, Elbert Gábor nem ütötte meg a kívánt mértéket. Gallov után botcsinálta vezetők következtek, akiknek nagy a felelősségük a mélyrepülésben. A zuhanórepülés Gyurcsány idején, 2003-ban kezdődött.”

Egy 2009-ben írt dolgozatából is idézett, ennek egyik kulcsmondata: „a magyar sportirányítás prostituálódott – tisztelet a kivételnek –, politikailag megosztott, befolyásolt és kiszolgáltatott.”

Az értékválságot dr. Sárközy Tamás egyik gondolatával érzékelteti: az olimpiai negyedik helyezett több pénzt kap, mint egy Kossuth- vagy Széchenyi-díjas. Az olimpiai negyedik hely 15 milliót ért Londonban, az idei Kossuth-díj tizenhármat.

Kovács a MOB sportigazgatói állását a kapitányságért hagyta el. 2011 februárjában azonban szinte a lehetetlenre vállalkozott, a kardcsapatot szerette volna kijuttatni az olimpiára. Nem sikerült, úgy gondolja, nem is sikerülhetett, mert lehetetlen küldetés volt, de már két hónap után a szövetség új elnöke, Csampa Zsolt szakmai alapon támadta meg őt.

„Ő egy hozzá nem értő ejtőernyős. Politikai vonalon került oda, és talán most már sikeresen meg tudja különböztetni a párbajtőrt a kardtól. Ami a vívásnál történt, az egész magyar sportban sem ritka. Bejön egy dilettáns elnök politikai vagy szponzori hátszéllel, a kisstílű seggnyalók azonnal körbeveszik – ők uralják a sportot -, és dezinformálják. Akiben van jellem és erkölcs, aki igyekszik pártatlan és független lenni, nem megy oda hozzá, nem duruzsol a fülébe. Nem szeretek csúnyán beszélni, de a talpnyaló nem érzékelteti a valóságot, ezért használtam az erősebb kifejezést. Ez megy a sportéletben. Illetve a politika úgy gondolja, hogy egy olimpiai bajnok mindenhez ért. Pedig ha valaki versenyzőként klasszis, vezetőként még nem biztos, hogy az. Mégis ez az uralkodó szemlélet.”

Kovács megpályázott egy amerikai igazgatói állást, amit végül nem hozott létre az ottani vívószövetség, de igazából nem is menne el szívesen. Pedig még Szlovéniában is várná egy állás. A legszívesebben Gémesi Györggyel dolgozna egy gödöllői kardakadémián, gyerekeket tanítana.

„Az állami 12 milliárdból a vívásnak is jut, talán majd erre is lesz pénz” - zárta a hetvenéves mesteredző.