Székely Lilla aranyérmes a világjátékokon
A magyar búvárúszó aranyérmet nyert Caliban, a 100 méteres női felszíni uszonyos kategóriában, így a kolumbiai világjátékok második napja után egy arannyal és egy ezüstéremmel áll a magyar csapat.
Székely Lilla úgy utazott ki a játékokra, hogy ez lesz az utolsó versenye. 2005-ben és 2009-ben is ott volt a nem olimpiai sportágak világversenyén.
„Fantasztikus, és még számomra is hihetetlen az egész. Ez volt az utolsó versenyem, azt hiszem, hogy a csúcson hagyom abban a versenysportot. Sokszor bosszankodtam az elmúlt években, hogy nem sikerült kihoznom azt az eredményt magamból, amire képes vagyok. Külön köszönet dr. Lénárt Ágota sportpszichológusnak, aki sokat segített a felkészülésben”.
Székely és edzője, Juhos Gergely, a magyar csapatot megelőzve elsőként érkeztek ki Caliba, így a versenyző több napot már a helyszínen edzett. A magyar Európa-bajnok a világjátékok előtt úgy nyilatkozott, igyekszik a legjobb idejét megúszni, és ha minden jól megy, akkor meglehet a dobogó.
Kanyó Dénes érem nélkül fejezte be, a 400 után a 200 méteres felszíni úszást is negyedikként zárta.
Vass Dóra buzogánnyal a 13. helyen végzett. A mezőny egyetlen magyar ritmikus gimnasztikázója egyik legproblémásabb versenyén van túl. „Sok nehézség volt az rg-vel ezen a Világjátékokon. A csarnok alkalmatlansága miatt a szalaggyakorlatainkat be sem mutathattuk. Jó, hogy vége, készülök a világbajnokságra” – mondta Vass.
Az uszonyosok és az rg-sek után a szumósok számára is befejeződtek a versenyek. A súlycsoportjában ezüstérmet szerző Kalmár István sérülése miatt nem indult az open kategóriában. A nőknél Makai Erika akárcsak a nehézsúlyban, a nyílt mezőnyben is az ötödik helyen végzett, Forgó Fruzsina (65 kg) és Kálló Gyöngyi (nehézsúly) az első körben befejezte.