A világjátékokon is verhetetlenek a magyar maratoni kajak-kenusok
A maratoni kajak-kenusok közül Csay Renáta és Petrovics Máté arany-, Kiszli Vanda és Kiss Tamás pedig ezüstérmet szerzett csütörtökön a Caliban zajló világjátékokon. A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a 12-szeres világbajnok Csay gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott a női kajak egyesek mezőnyében. A második helyet ugyanebben a számban Kiszli Vanda szerezte meg.
„Gyakorlatilag azt csináltam, ami már a világversenyeken bevált. Igyekeztem elszakadni a mezőnytől, és onnantól saját tempót mentem. Örülök, hogy győzni tudtam azon a világjátékokon, amelyen bemutatkozott a sportágam" - mondta Csay Renáta.
„Nem gondoltam volna, hogy sikerül érmet szereznem itt. A második helyért nagy csatát vívtam egy olasszal, de az utolsó kör előtt eldöntöttem az ezüst sorsát. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült” – mondta Kiszli.
Az olimpiai bronzérmes Kiss Tamás a maratoni kenus mezőnyben másodikként végzett német riválisa mögött. Kiss a rajt után olyan csapásszámmal akart menni az elejétől, amit betervezett, de módosítania kellett. „Kemény volt nagyon. Olyan légszomjam volt, hogy visszább kellett vennem. Abban bíztam, hogy az ellenfelek is ugyanúgy fáradnak, de a német kenus jobb volt ma. Azért nem csillog olyan rosszul az az ezüst sem” – nyilatkozta a verseny után az olimpiai bronzérmes kenus.
A férfi kajak egyeseknél Petrovics Máté hatalmas küzdelemben nyert, majd így összegzett: „Végig figyeltem az ellenfeleket. Amikor a portugállal ketten maradtunk, tudtam, hogy meg fogom verni. Az utolsó körben robbantottam, és örülök, hogy összejött."
A magyar küldöttség ezzel három aranynál és három ezüstnél tart Caliban, korábban a búvárúszó Székely Lilla lett első, a szumós Kalmár István pedig második. A nem olimpiai sportágak legnagyobb nemzetközi eseménye múlt pénteken kezdődött, száz ország versenyzői vesznek részt rajta. A vasárnapig tartó világjátékokon Magyarországot 12 sportágban 58 sportoló képviseli.