Mégis első osztályú lesz a férfi asztalitenisz válogatott
Mindkét nem versenyének élvonalában 16-16 válogatott szerepelhet a jövő évi, portugáliai asztalitenisz Európa-bajnokságon, amelyen csak csapatban mérik össze tudásukat a résztvevők. Ezt azt is jelenti, hogy a jelenleg zajló, schwechati kontinensviadalon 16. helyen záró magyar férfi együttes is az első osztály tagja lesz jövőre.
Az európai szövetség (ETTU) most közölte döntését, amely szerint az eddigi 12, illetve 13 helyett 2014-ben már 16 csapat lesz tagja az első osztálynak.
Az újjáválasztott elnökség határozata értelmében a férfiaknál Magyarország mellett Olaszország, Románia és Szlovákia, a nőknél pedig Svédország, Luxemburg és Anglia csatlakozhat az első osztály mezőnyéhez (az ausztriai Eb-n a házigazdák csapatával 13-as volt a női mezőny, amelynek az ötödikként végzett magyar együttes is tagja volt).
A második vonalban, az úgynevezett Challenge-divízióban a 17-32. helyért csatáznak majd az indulók, a fennmaradó csapatok pedig a Standard-divízióban állhatnak asztalhoz.