Schmitt fizet a feledékeny edzők helyett
A Magyar Edzők Társasága megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepelte a SYMA-csarnokban csütörtökön. Ott volt többek között Simicskó István államtitkár, Fábián László, a MOB szakmai igazgatója és Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, aki a Jochapress szerint azt ajánlotta fel, havonta hatvanezret utal majd el a szervezetnek.
Hogy miért?
Schmitt Pál vészharangok kongatásával felérő hangsúllyal szólt a hazai edzőképzés teljes felhígulásáról. Fenntarthatatlannak ítélte azt az állapotot, amelyben arra is van lehetőség, hogy valakik akár 50 órás képzéssel edzői jogosítványokat szerezzenek. Azt is furcsállotta, hogy az edzők mintegy 60 százaléka a havi 200 forintos, valóban jelképes tagsági díjat sem képes befizetni. Ezért felajánlotta, hogy havonta 300, feledékeny szakember helyett további intézkedésig ő fogja átutalni a tagdíjak ellenértékét a MESZ számlájára.
A volt köztársasági után a MET elnöke, dr. Ormai László is azt hangsúlyozta, teljes kontroll nélkül zajlik az edzőképzés Magyarországon. Ez ahhoz vezethet, hogy a szakma teljesen leértékelődik.
Az ünnepségen kamara megalapítását tűzték ki célként.