Széles elárulta, mi volt a Gyurta-probléma

2013.12.02. 09:03

Telt ház fogadta a Testnevelési Egyetem aulájában az úszósport legjobb edzőinek, a sportág vezetőinek előadásait vasárnap.

Széles Sándor olimpiai bajnok tanítványáról, Gyurta Dánielről is beszélt, de beszédében rendre visszautalt a tanítómesterre, Széchy Tamásra.

Gyurtának is voltak figyelemre méltó korosztályos eredményei vegyesúszásban, ami alátámasztja Széchy filozófiáját: vegyesen jól kell úszni fiatalon, hogy az izomzat, az ízületek, de az egész idegrendszer is megfelelően fejlődjön. Gyurta mellen kimagaslott, ezért nála később háttérbe szorult a vegyes, de az első jelentősebb terheléseket mindegyik úszásnemben megkapta.

Széles visszaemlékezett arra, hogy a pályája elején még stoppert sem fogott a kezében, a szárazföldi gimnasztika és a helyes nyújtás volt a feladata, és nagy terhelés nélkül is sikert ért el a gyerekeivel, mert a ruganyosságot is fejlesztették, ami a jó technika alapfeltétele.

„Amikor Dani hullámvölgybe került, akkor is igazolódott Széchy mondása: egy igazi ok van, a többi csak hablaty. Ez az igazi ok Dani fajsúlyának megváltozása volt. Fiatalon feltűntek úszónők, de 15 évesen nagy eredményt férfi addig nem ért el. Nem volt szakirodalmunk, nem is találtuk a megoldást, hogy mit lehet tenni a sikerességért. Dani nehezebb lett, ezzel pedig óhatatlanul mélyebbre merült a vízben. Dani mindvégig partner volt, amíg rátaláltunk a helyes útra, pedig nem volt könnyű. Most ő úszik a legmagasabban, de a leggyorsabban is.”

Shane Tusup, Hosszú Katinka edzője és férje eredménysora önmagában lehengerlő, hiszen az összeszámlálhatatlanul sok rövid pályás siker mellett együtt két világbajnoki aranyat nyertek.

„Kérem, ne egy 25 éves gyerek hangoskodásának vegyék azt, amiket elmondok. Mindannyian tudunk versenyzői típusokat mondani, akik nem lettek a legjobbak, mert nem a megfelelő tudásgörbe szerint fejlődtek, hanem mert a rövidebb utat keresték, ami nem vezetett el az áhított sikerig. Ezeket a típusokat három részre lehet osztani. Az első a kontár, a második a megszállott, a harmadik a csákány. Az első típusnak van fellendülése, de utána visszaesik, és máris vált, nemcsak módszert, akár edzőt is. A másodiknál is megfigyelhető az előrelépés, de nem következetes, és törvényszerű visszaesés követi. A harmadik típus az optimális fejlődéssel együtt halad sokáig, de pár év múlva már csak mindig ugyanarra az eredményre képes. A mi feladatunk segíteni, mert azt szeretnénk, ha úszónemzet maradnánk” – mondta Shane angolul Hosszú Katinka tolmácsolásában. Mindvégig többes számban beszélt, mint egy magyar edző.

Központi gondolata volt az is, hogy segíteni kell azokon, akik az ifik közül kiöregszenek, de még a felnőttek szintjét nem érték el. Ilyenkor nagyon sok mindent kell eldöntenie az érintettnek: meddig akarja még folytatni az úszást, szeretne-e már a civil életben érvényesülni, mennyire tudják támogatni a szülei.

„Nagyon nehéz megmondani, pontosan belőni előre, hogy valakinek még egy hónapnyi munkára van szüksége ahhoz, hogy ugyanazt a teljesítményt tudja nyújtani, mint a felnőttek, vagy esetleg fél évre. Ha ekkor kapnak még gondoskodást, akkor folytatják, nem szabad lemondani róluk. A bajnokság színvonala ezáltal emelkedik, mert nagyobb befektetéssel lehet bejutnia a döntőbe egy fiatalnak.”

A következtetés akár egy B válogatott létrehozása is lehetne, mindenesetre Tusup sportágon belüli vitát indíthat el, hiszen az úszásban egy pillanatra sem szabad kiengedni, annak ugyanis súlyos következményei lehetnek, olyan erős a nemzetközi konkurencia.

„Kell egy olyan kör, akik a sportért szeretik a sportot, és nem szabad állandó, hatalmas nyomás alá helyezni mindenkit, hogy mindenáron eredményt érjenek el” – összegzett.

Tusup Hosszú mellett a 18 éves Földházi Dávidot is felkészíti a következő szezonra, érdemes lesz figyelni az eredményeit.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön