Ki a legjobbak legszebbje?

2013.12.31. 15:59
A sportszövetségek idén is megválasztották, kik voltak egy sportágban a legjobbak. Már csak azt nem tudjuk, ki a legszebb közülük.

Hosszú Katinkának idén olyan éve volt, mint még soha: két világbajnoki arany- és egy bronzérme után világcsúcsokat úszott, ő lett az év sportolónője, abszolút rászolgált az elismerésre.

Ki a legszebb a legjobbak közt?

Még akkor is, ha Kozák Danuta a londoni olimpia után a kajak-vb-n is ellenállhatatlan volt – csak Gyurta és ő nyert az olimpia után -, és megnyerte az 500 mellett a négyest is. (Közös bennük: Hosszú és Kozák is vőlegényével készült fel a szezonra.)

Még maradunk a víznél, amikor szépségversenyünk újabb nevezőjéről beszélünk: Keszthelyi Rita ugyanis a vb-harmadik pólóválogatott vezére volt, ahogy általában az szokott lenni a Catania légiósa.

Labdával Jakabfi Zsanett olyat ért el, amit magyar nő és férfi még soha: megnyerte a Bajnokok Ligáját. A Wolfsburg futballistája 78 percet kapott a döntőben - 1-0-ra verték a francia Lyont  -, lecserélésekor csapata már vezetett a.

A ritmikus gimnasztikázó Vass Dóra a labdával idén is bajnok lett, összetettben is, így ha 2007 óta most először volt is olyan szer, amivel nem lett a legjobb - a buzogánnyal győzték az óbudai versenyzőt -, a 21 éves versenyzőnő lendülete remélhetőleg kitart Rióig. Londonba nem mehetett, ki is akadt emiatt a bírókra.

Babos Tímea teniszben, Póta Georgina asztaliteniszben őrzi megingathatatlan helyét itthon, mindketten ismételtek.

Öttusában Földházi Zsófia 20 évesen lett a legjobb a felnőtteknél Európában, hét éve vártak erre az aranyra a sportágban. A junioroknál ezek után szinte kötelezően begyűjtötte a világbajnoki címet.

Szatmári Petra bokszban az ifjúságiak között nyert világbajnokságot - ilyen sem volt még a sportágban -, de már a felnőtteknél lett a legjobb sportágában itthon.

Nekik még sokkal többet kell várniuk az olimpiára, mint az erdélyi Szőcs Emőkének, aki Szocsiért harcban áll, itthon sem biatlonban, sem sífutásban nem volt jobb nála.