Cseh: Nem merek rendesen versenyezni

2013.08.01. 18:56

Cseh László 2004 óta mindhárom olimpián és mind a négy világbajnokságon érmes volt 200 vegyesen, a sorozat most szakadt meg, ötödik lett Barcelonában. Ideje 1:57,70.

A győzelmet az amerikai Ryan Lohcte szerezte meg, igazából megszorítani sem tudták a 28 éves ötszörös olimpiai bajnokot. Csehnél majdnem három másodperccel volt jobb – 1:55-ön belülre egyedül ő került a mezőnyben –, de a második japán Hagino is egyet és három tizedet kapott tőle.

Egy kicsi plusz hiányzik a versenyzésemből, ami az egész szezon alatt megvolt. Mérges vagyok, és egyértelműen én vagyok a hibás, a többiek jobbak voltak” kezdte a 27 éves versenyző, majd egy drámai mondattal folytatta.

Nem merek rendesen versenyezni, és ez látszik. És nem tudom, mi lehet az oka. De ez a legfőbb kérdés. Lehet, a régebbi rossz és szerencsétlen dolgok berögzültek a lelkembe, és nem tudtam felülemelkedni, akárhogy dolgoztam is rajta.”

Az edzettségem, az állóképességem rendben van, mégis lassú vagyok. A verseny előtt erősebbnek éreztem magam, a bemelegítésnél is például, de ahogy közeledik a rajt, akkor már nem annyira. Akkor elfogy ez a pozitív érzés. Azt hiszem, kell egy nagyobb pihenő, majd utána újra fel kell építenem magam, és majd újra önbizalmat gyűjtök. Addig megszabadulok a rossz beidegződésektől.”

Cseh 100 háton nem jutott döntőbe, pénteken a 100 pillangó vár rá, vasárnap a váltó.

Hosszú Katinka ugyanakkor bronzérmes lett 200 pillangón. A kínai Liu nagyon jól ment az elejétől, ő a spanyol Belmontéval csatázott, és végül harmadik lett.

„Azt hittem, nem jön el sosem a fal, úgy éreztem, az utolsó métereken már csak állok. Három éve nem úsztam ilyen jó időt, elégedett vagyok” – mondta.