Simábban nem is verhettük volna Kínát
A magyar férfi vízilabda-válogatott Kína ellen mutatkozott be a barcelonai világbajnokságon. A rivális nem volt ott a londoni olimpián, így igazán közeli emlékünk nem lehetett róluk, ezért az volt a legfontosabb, hogy görcs nélkül, felszabadultan szerezze meg a Benedek Tibor szövetségi kapitány által megfiatalított csapat az első győzelmét.
Az első gólt egy pontos pattintással a rivális szerezte (Csang csu-feng), erre viszont Varga Dénes büntetőből válaszolt, Szivós duplája pedig azt jelentette, hogy az első negyed után 3-1-re vezettünk.
A második negyedben is volt egy gyors kínai gól, de erre már néggyel válaszoltak a magyarok. Hárai centerből, Szivós ismét távolról volt eredményes, Varga pedig egy lezser mozdulattal szerezte meg második találatát. A kínai kapus azt hitte, hogy csak egy lövőcselt mutat be, de ehelyett ütemtelenül a felső sarokba bombázott.
A legemlékezetesebb gólunk Hosnyányszkyé volt, aki éles szögből, védővel a nyakán megpróbálta a hosszú sarokba bombázni a labdát, és sikerült is neki. Az egész lelátó felhördült ezt a váratlan, de rendkívül erős lövést látva. (7-2)
A harmadik negyedben már a mieinké volt az első gólt, Hosnyánszky lőtt újra védhetetlenül. Erre jött egy kínai gól, utána viszont Varga Dénes harcolt ki egy jó lefordulással emberelőnyt, és két másodperc sem telt el, amikor ki is használtuk. Varga hátra passzolt, azonnal visszakapta, középre adott, az újonc Bedő Krisztián pedig a félig üres kapuba passzolt.
Hárai Balázs centergóljánál érezhető volt, hogy kezd fáradni védekezésben a kínai csapat, annyira üresen maradt, és mire észrevették, már a hálóban volt a labda. Tan válaszolt erre, így 10-4-gyel fordultak az utolsó szakaszra.
Bátori Bence gyors támadás végén a rövid sarkot választotta, a sérüléséből felépülő Varga Dániel szintén egy lefordulás végén igazolta, semmi baja a lövőkezének, pedig nem volt könnyű helyzetben.
A balkezes Ning Pan távolról közelebb hozta Kínát (12-5), a folytatásban még gyakorolhattuk az emberhátrányos, és az azonos létszám melletti védekezést is, de ugyanígy a támadási variációkat is. Az eredmény kilenc másodperccel a vége előtt változott csak, akkor Vámos Márton húzott el a szélen, kiemelkedett és ballal a rövid felsőbe bombázott.
Szerdán Szerbia az ellenfél fél kettőtől, akkor dől el a csoportelsőség. A nagy rivális 10-7-re múlta felül Ausztráliát.
A magyar gólszerzők: Szivós 3, Varga Dénes, Hárai, Hosnyánszky 2-2, Bedő, Vámos, Varga Dániel, Bátori