Pocsék kezdés után kiütéses győzelem

2013.07.28. 20:21 Módosítva: 2015.05.11. 02:46
A magyar vízilabda-válogatott 9 góllal verte a kazahokat a barcelonai vb nyolcaddöntőjében. Benedetek Tibor csapata még kétgólos hátrányban volt az első negyed után.

Remekül kezdte a magyar válogatott a Kazahsztán elleni nyolcadöntőt a barcelonai világbajnokságon, a ráúszásnál megszerezte a csapat a labdát, aztán már vezetett is az első támadásból, Szívós távolról bombázott a kazahok kapujába.

A folytatásban viszont nem ment jól a játék, Gubarev egyenlítése után még Varga Dániel góljával vezettünk, de aztán zsinórban hármat dobtak a kazahok, Gubarev és Usakov is lőtt egyet távolról. Nem volt elég agresszív a válogatott, sok volt a hiba, kétgólos hátránnyal zárult az első negyed.

Benedek Tibor a folytatásra viszont már felrázta játékosait, Varga Dániel-góllal indult a negyed, emberelőnyből pedig Hárai egyenlített. A vezetést Decker szerezte meg, aki gólja után ki is pontozódott. Ekkor még egyenlíteni tudtak a kazahok Gubarev újabb góljával, ezután viszont jött a fordulópont.

A mieink védekezése összeállt, és a negyed második felében négy gólra ment el a csapat, a játékosaink jól használták ki az emberelőnyös helyzeteket, így a nagyszünetben már 9-5-re vezetett Benedek Tibor csapata.

A harmadik negyednél is a magyar válogatotté volt a labda ráúszásnál, de újra kellett indítani a negyedet, mert a kazahok többen voltak a medencében. Az ismétlésnél is a magyaroké lett a labda, aztán a negyed első perceiben jöttek az újabb magyar gólok, Varga, Madaras és Vámos talált be egymás után, már 13-5-re vezettünk.

A kazahok időt kértek, azonban ezután se nagyon ment nekik, Nagy Viktor több lövést védett. Három perccel a negyed vége előtt jött a zsinórban nyolcadik magyar gól, ezt Bedő dobta, majd hosszú idő után a kazah csapat is betalált, Medvegyev volt eredményes. A negyed végén még Hosnyánszky és Bátori is lőtt egyet-egyet, 15-6-os előnyből jött a zárás.

Az utolsó negyedben már nem kellett megerőltetnie magát a magyar csapatnak, Bátori még bedobta a tizenhatodikat, a kazahoknak viszont emberelőnyből sem ment, végül Pekovicsnak sikerült a legvégén kihasználnia egy fórt. A nyolcaddöntőt 16-7-re nyerte a magyar csapat.

„Nehezen indult, aztán egy sima mérkőzés lett belőle. Azt gondolom, hogy ez a reális különbség a két csapat között. Ők elfáradtak a második negyedben, ezután igazán már nem volt támadásuk, mi pedig kilazultunk és onnantól sima lett a meccs" - nyilatkozta Benedek Tibor szövetségi kapitány a vlv.hu-nak a meccs után.

A negyeddöntőben a görögökkel játszik a válogatott kedd délután.

MAGYARORSZÁG - KAZAHSZTÁN 16:7 (2:4, 7:1, 6:1, 1:1)
G.: Madaras, Bátori, Hosnyánszky, Szivós, Varga Dániel 2-2, Gór-Nagy, Vámos, Decker, Varga Dénes, Bedő, Hárai 1-1.