Bonhomme nyerte az idei első Air Race-t

2014.03.01. 17:11

A címvédő brit Paul Bonhomme nyerte a három év szünet után életre keltett Red Bull Air Race első idei versenyét Abu-Dzabiban. Besenyei Péter nem jutott a nyolc közé - írja az MTI.

Bonhomme mögött az osztrák Hannes Arch és a kanadai Pete McLeod végzett a második, illetve harmadik helyen. A selejtezőben Besenyei - akit a sorozat honlapja az Air Race keresztapjának nevez - az utolsó, 12. volt, így a nyolc közé jutásért a kvalifikációban legjobb McLeoddal kellett csatáznia, ám e párharcban alulmaradt.

Besenyei Péter 2003-ban megnyerte a sorozatot, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban második, 2007-ben harmadik volt.

A 2005-ben induét világbajnokságnak - amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek - az idei lesz a hetedik idénye. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a felfújható kapuk - amelyek mentén a versenyzők a pályát teljesítik - pedig 20 helyett immár 25 méter magasak lesznek.

Az idei szezonban három kontinens hét országának nyolc városában rendeznek futamot. A mezőnynek 12 pilóta a tagja. Az idénynyitó abu-dzabi verseny után a horvátországi Rovinjba, a malajziai Putrajayába, a lengyelországi Gdyniába, az angliai Ascotba, az egyesült államokbeli Dallasba és Las Vegasba, valamint - a pontos helyszínnel még adós - Kínába látogatnak el a műrepülők.