Móric
14 °C
15 °C

Elégedett a tornaszövetség elnöke

2014.03.17. 17:49

Rendkívül elégedetten nyilatkozott a magyar versenyzők hétvégi németországi világkupa-szerepléséről Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke.

"Parádés nyitány volt, az év első világkupáján két aranyérmet is szereztünk, a bronzról és a negyedik helyről nem is beszélve. Berki Krisztián és Makra Noémi is nagyon jól teljesített, az olimpiai bajnok ráadásul a teljes világbajnoki mezőnyt maga mögé utasította" - idézte a szövetség hétfői közleménye Magyar Zoltánt.

A Cottbusban rendezett vk-versenyen Berki lólengésben diadalmaskodott, Makra pedig gerendán szerzett aranyérmet, míg felemáskorláton harmadik, ugrásban pedig negyedik lett.

Az elnök hozzátette: az edzők és a teljes szakvezetés egyformán elégedett az eredményekkel, és nagy reményekkel várják az Európa-bajnokságot.

A londoni olimpiai aranyérmes Berki Krisztián ezen a héten a budapesti Tornacsarnokban készül, március 24-én indul a dohai vk-ra. Makra Noémi a héten hazai környezetben, Békéscsabán edz, utána pedig három hét tatai edzőtábor következik.