Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Jogszerűen járt el a súlyemelő szövetség

2014.03.18. 13:13

A Magyar Súlyemelő Szövetség jogszerűen utasította el azt a kérelmet, amelyet a jelenlegi vezetéssel elégedetlen klubok nyújtottak be rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezve.

Az erről szóló megerősítést - a szövetség honlapjának keddi híre szerint - a Fővárosi Főügyészségtől kapott levél tartalmazza. Az MSSZ által ismertetett dokumentumrészletben a főügyészség ugyanakkor "csekély jelentőségű törvénysértéseket és törvénysértésnek nem minősülő hiányosságokat" rótt fel az MSSZ-nek, amelyeket az a kérelem elbírálása során követett el.

A főügyészség a hiányosságokra jelzésben hívta fel a figyelmet, a Magyar Súlyemelő Szövetség pedig ígéretet tett rá, hogy a hibákat a javasoltak szerint kijavítja.

Az MSSZ vezetésével szembenálló klubok még novemberben fordultak a Magyar Súlyemelő Szövetség elsődleges felügyeleti szervéhez, az ügyészséghez rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezve. A dokumentum azután született meg, hogy Dobos Imre MSSZ-elnök az MTI-vel azt közölte: nem lesz rendkívüli közgyűlés. Indoklásul azt hozta fel, hogy a rendkívüli közgyűlést szorgalmazó klubok közül sokan visszavonták az MSSZ-nek eljuttatott ez irányú beadványukat, így a kérés okafogyottá vált.