Citroën-sikerek, Michelisz a 8. helyről indul
A túraautó-világbajnokság 2014-es első futamát a marokkói Marrakesben rendezik, Michelisz Norbert a 8. helyről várja a vasárnapi versenyt, a volt rali-világbajnok, Sebastién Loeb a harmadik leggyorsabb volt. Így lehet összefoglalni a szombati selejtezők eredményeit.
Ahogy azt az időmérők és a tesztek is mutatták, fölényes Citroën fölényt hozott a WTCC idei első versenye. Az új szabályok szerint a harmadik időmérő végén a legjobb kör részt vesz a harmadik szakaszban, és egyenként hajtottak ki a pilóták a pályára.
Michelisznek sajnos nem volt esélye a Q3-ba jutni, a másodikban a nyolcadik lett, ami azt is jelenti, hogy az első futamban a nyolcadik, a másodikban viszont a harmadik helyről indul majd vasárnap. Idén mindkét versenyt állórajtos starttal rendezik majd.
A legszerencsétlenebb Gabriele Tarquini volt. A korábbi F1-es pilóta, a WTCC 2009-es világbajnoka Gianni Morbidellivel csúszott össze, az autója úgy összetört, hogy vissza kellett lépnie a hétvégi versenytől.
Az időmérő végeredménye
1. José María López (argentin, Citroën C-Elysée) 1:43.730
2. Yvan Muller (francia, Citroën C-Elysée) 1:43.748
3. Sébastien Loeb (francia, Citroën C-Elysée) 1:43.845
4. Tom Chilton (brit, Chevrolet Cruze) 1:44.864
5. Dusan Borkovics (szerb, Chevrolet Cruze) a 3. szakaszban idő nélkül
6. René Münnich (német, Chevrolet Cruze) 1:45.541
7. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic) 1:45.891
8. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic) 1:46.165
9. Mehdi Bennani (marokkói, Honda Civic) 1:46.227
10. Tom Coronel (holland, Chevrolet Cruze) 1:46.331
A vasárnapi program
17.15: 1. futam (14 kör, Tv: Eurosport)
18.15: 2. futam (14 kör, Tv: Eurosport)