Az olimpiai bajnok Berki Krisztián, akárcsak tavaly Moszkvában, ezüstérmet szerzett a lólengés vasárnapi döntőjében a férfi tornászok szófiai Európa-bajnokságán.
Az Újpest 29 esztendős, hatszoros Eb- és kétszeres vb-győztes tornásza a döntőben 15,633 pontot kapott gyakorlatára. A brit Max Whitlock lett az első 16,166 ponttal, a harmadik pedig a szlovén Saso Bertoncelj lett 15,466-tal, írja az MTI.
Berki pályafutása második Eb-ezüstjét nyerte, tavaly Moszkvában is második lett, akkor is egy brit rivális győzte le, Daniel Keatings. Akkor Whitlock harmadik lett.
„Örülök, hogy éremmel megyek haza, persze jobb lett volna az arannyal hazatérni, de az az igazság, hogy Whitlock finálés 7,3-as kiindulójával nem tudom felvenni a versenyt” - idézte a hazai szövetség hírlevele a magyar tornászt. „Mindenképpen új elemet kell beépíteni a gyakorlatomba, hogy az én kiindulóm is magasabb legyen. Örülök, hogy végigcsináltam a gyakorlatomat, volt benne egy kisebb hiba, az egyik elemet rosszul indítottam el, és utána korrigálni kellett, de igazából ez nem volt olyan nagy dolog, a gyakorlat összességében jól sikerült.”
Kovács István szövetségi kapitány szerint Whitlock nem mutatott be szép gyakorlatot, azonban jobb volt az anyagerőssége, a brit ezzel nyert.
„Nem vagyunk elkeseredve, itt tartunk, tudjuk azt, hogy nekünk is tovább kell fejleszteni az anyagerőt, 7,2-7,3-ra kell felhúzni a kiindulót. Már elkezdtünk tanulni egy új elemet, a cél, hogy a 2015-ös olimpiai kvalifikációs világbajnokságig beépítsük a gyakorlatba” - árulta el.
Eredmény:
lólengés, Európa-bajnok:
Max Whitlock (Nagy-Britannia) 16,166 pont
2. Berki Krisztián 15,633
3. Saso Bertoncelj (Szlovénia) 15,466