Auguszta
-7 °C
0 °C

Az ország nagyvárosainak közepén strandröplabdapályákat állítanak fel

2014.06.05. 00:17

Szombaton indul Győrben az idei strandröplabda szezon. A játékosok már a szövetség 31 millió forintból beszerzett mobilpályáin fognak meccselni.

A Közbeszerzés.hu-n megjelent, hogy Sportrend Kft. szállíthatta le a 15 darab mobilpályát Magyar Röplabda Szövetségnek (MRSZ). A szövetségtől megtudtuk, ezek már azok a pályák, amelyeket Győrben és további három mesterversenyen valamint a budapesti döntőn is használni fognak.

Az MRSZ még februárban jelentette be, hogy strandröplabda-fejlesztési programot indít, akkor azt nyilatkozták, hogy a beszerzési tervekben több komplett mobil strandröplabdapályát vásárolnak, amelyekben a világítástechnika mellett hangtechnika, kihelyezhető mobilpálya szettek, parkröplabda szettek és mobil lelátó is szerepel. A tervek szerint a strandröplabda ob eseményeit belvárosokban rendezik. Miskolcon például a Városháza téren állítják fel.

A férfiaknál 19 páros, a nőknél pedig 11 páros indul az első, győri fordulón. A nevezettek  között a strandröplabdázás elitje is szerepel, a lányoknál például Józsa Zsuzsanna, a férfiaknál többszörös magyar bajnok párosok Dr.Horváth Balázs/Vocskó Máté, Buday Balázs/ Rácz László, Bagics Balázs/Koch Róbert.

A győri forduló egyben kiválasztó torna is, hogy 2014. június 28-29. Portugáliában ki képviseli Magyarországot a 2014-2016 CEV Strandröplabda Kontinentális Kupán. Nemenként 2-2 páros utazhat.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!