Károly, Karola
-4 °C
3 °C

Sportlövő-vb: Tobai-Sike Renáta döntős sportpisztolyban

2014.09.10. 11:46

Tobai-Sike Renáta nagyszerű második helyen zárta a sportpisztolyosok alapversenyét, ezzel bejutott a nyolcas döntőbe a grandai olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon, melyen ebben a számban öt riói indulási jogot osztanak ki, írja az MTI.

A 36 éves sportoló, aki a 14. helyen zárta a keddi 30 lövést, szerdán kiválóan célzott a 30 gyorslövésnél. Az első hét kísérletéből ugyan háromszor csak kilencest talált, ám a folytatásban 23 tizes következett, így - a mezőny legjobbjaként - 297 kört tett hozzá a keddi 289-hez, s az 586 körös összeredményénél csupán a bolgár Antoaneta Boneva 588-a volt jobb.

A szám fináléja 13.30-kor kezdődik. Ott az alaperedmények már nem számítanak, mindenki a nulláról kezd. A döntő első felében mind a nyolc pisztolyos lő, majd a kialakuló sorrend alapján az első a másodikkal az aranyérmért, a harmadik pedig a negyedikkel a bronzéremért meccsel külön. A verseny első öt helyezettje jut olimpiai indulási joghoz.

A szám másik két magyarja egyaránt 571 körrel zárt: Nemes Adrienn a keddi 285 kör után 286-ot, míg a számban olimpiai hatodik Csonka Zsófia a 282 kör után 289-et lőtt. Előbbi a 43., utóbbi pedig a 45. helyen zárt a 97 fős mezőnyben. A magyar csapat 1728 körrel nyolcadik lett a csapatversenyben, melyet Kína nyert meg.