Előbb kisebbségi érzését, majd a világot mosta le
További Sport cikkek
-
Rangos elismerésben részesült a magyar junior triatlonválogatott
- Gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekkel vádolják a neves tornászedzőt
- Felvállalta kapcsolatát Donald Trump volt menye és a világ egyik leghíresebb sportolója
- Márton Viviana arany-, ikertestvére, Luana bronzérmet nyert a világranglista-versenyen
- Magyar aranyéremnek is örülhettünk Eperjesen
Tokió már a 2020-as olimpiára készül, de azért arra is nagyon figyelt, hogy az előző olimpia fél évszázados évfordulóján visszatérő bajnokok jól érezzék magukat. A díszvacsorán egy magyart, Rejtő Ildikót név szerint is kiemeltek az úszó Dawn Fraser és a tornász Vera Caslavska társaságában, hiszen ötven éve ő is több mint egy aranyat gyűjtött a városban.

Az 1937-ben született Rejtő Ildikó a Nemzet Sportolója, akinek filmet követel a karrierje. Rejtő öt olimpián vett részt, és mindegyikről éremmel tért haza. Pályafutását 1976-ban, Montrealban egy csapatbronzzal fejezte be, emellett ötszörös világbajnok is.
Az egyik fülére teljesen süketen született, a másik halláskárosodása 60 százalékos volt. Hogy értse, mi történik körülötte, megtanult szájról olvasni.
Először csak a kisebbségi érzésemet szerettem volna legyőzni, aztán az egész világot sikerült. Mindenért kárpótolt az élet, és ennél tényleg nem létezik nagyobb boldogság.
Jobb oldali gerincferdülése sem azt vetítette előre, hogy a neve örökre fennmarad a sportban. 14 évesen azonban vívni kezdett, és ezzel megváltozott az élete.
„Az apukám nagyon tartott attól, hogy púpos leszek, épp elég volt a velemszületett fogyatékosságom. Kovácsné Nyáry Magda, a híres válogatott versenyző volt a testnevelő tanárom, aki amikor meglátott, és látta, hogy a bal kezembe veszem a tőrt, azt mondta, legalább így a gerincem is kiegyenesedik. Vívni kezdtem.”
Az első versenyeken rögtön látszott a tehetsége. Édesapja mindig elkísérnte, különben nem hallotta volna, ha a pástra szólítják. Ő mondta neki, hogy mennyi ideje van két asszó között, és hogy mikor kezdjen melegíteni.
„Szerencsére az iskolában sohasem csúfoltak amiatt, mert süket vagyok, sőt inkább megvolt a türelem, a tanítónéni hangosabban beszélt, ha távol ültem tőle, türelmesebb volt, ha nem értettem meg valamit azonnal.”
Öt év sem telt el, amikor Hátszegi József irányításával már 1956-ban ifjúsági világbajnok, 1960-ban testnevelő tanárával együtt már olimpiai ezüstérmes, de voltak együtt világbajnokok is.
Fel kellene arra készülni
Hogy milyen habitusú versenyző lehetett, sokat elárul, amikor a szenior világbajnokságra hívták a társai, nemet mondott. Arra ugyanis semmiképp sem szeretett volna úgy odamenni, hogy nem edz és készül fel tisztességesen. A lába miatt viszont ezt már nem teheti meg. Edzés nélkül viszont nem tudott volna nyerni.
„Furcsa volt, de megszoktam, hogy most már nem magáznom kell Magdát, hanem nyugodtan tegezhetem, elhagyhattam a nénit. Az meg valószínűleg neki volt furcsa, hogy ilyen gyorsan fejlődtem. Nagyon hálás vagyok neki azért, hogy észrevette, mi kell nekem.”
Rejtő sikerességét ebben a szakágban azóta sem érte el senki a magyar sportban, kifinomult technikáját a világszerte oktatták, versenyzői nagysága pedig Japánban kiteljesedett.
„Lépten-nyomon meghatódom itt, Tokióban, de ugye egyetért velem, hogy ez nem csoda. Még megvan az egyetemi csarnok, a Waseda, ahol életem legnagyobb sikerét értem el, láthattam újra lelátóját. Az egyetem kabalafiguráját is megkaptam, egy hatalmas plüssállatot, ennyire büszkék voltak, hogy visszalátogattam. A japánok még egy márványtáblára is felvésték a nevünket, akik ott nyertünk.”

Ha ma lenne a döntő, csak azt mondanánk, elképesztő lelki erőt mutatott Rejtő, a legjobbkor hozta a legjobbját, miután némi szerencséje volt és versenyben maradt a csoportmeccseken. Lidércnyomásként emlékszik vissza, mennyire nem ment neki az elején a vívás. Egyéniben épp az olimpiát megelőző gdanski vb-n nyert, ezért favoritnak is számított.
Az egyenes kieséses szakaszban aztán szovjetet és olaszt vert, így jutott el a négyes döntőig, ahol hármas holtverseny alakult ki úgy, hogy ő az olasz Ragnót legyőzte, de a német Meestől kikapott. Az olasz azonban megverte az előtte a Dömölkyt búcsúztató németet, így nem tudták eldönteni, ki a legjobb.
„Kegyetlen szabály volt ezek után. Aki nyer, az a páston maradhat, a másiknak le kell mennie. És én akkor azt gondoltam, engem innen nem parancsol le senki. Én itt maradok, ha törik, ha szakad. Az olasz vezetett, de aztán zsinórban négyszer megszúrtam. Majd jött Helga Mees, akivel szemben ugye egyszer már alulmaradtam, mert tudat alatt kicsit alábecsültem. Végig az motoszkált a fejemben, ez most nem eshet meg. Lemosom Helgát a pástról, mert lerohanom, végig ezen gondolkodtam, még ha nem is olyan szép ez a kifejezés. Mi már ifjúsági korunk óta vívtunk egymással, sok meglepetést nem tudtunk egymásnak nyújtani. Bár lehet, hogy mégis, mert hirtelen úgy feltöltődtem, olyan energia lett bennem, amivel ő nem tudott mit kezdeni. Biztos ismeri azt az érzést, amikor nem tudja, mitől, de egycsapásra pezseg mindene, és szétveti az erő. Eközben viszont az észnek is a helyén kell lennie, mert taktika nélkül képtelenség nyerni. Hát én is ilyen állapotba kerültem. Eltaláltam. Majd még egyszer eltaláltam. Akkor már el is bizonytalanodott, és bevittem még két tust. Másfél perc alatt nyertem 4:0-ra.”

Rejtő teljesítményének értékét növeli, hogy négy tust manapság is nehéz egymás után adni ennyi idő alatt, akár csak egy kisebb versenyen is, nemhogy egy olimpiai döntőben. Akkor előfordult, hogy egy tusra is sokkal többet, három percet is várni kellett.
Sem ünneplésre, sem pihenésre nem maradt sok ideje, mert másnap jött a csapatverseny, ahol meg akarták szerezni azt az aranyat, amit négy évvel korábban nem sikerült, mert a szovjetek jobbak voltak. Sőt, 1963-ban sem sikerült legyőzni a nagy riválist, noha három magyar állt a dobogón egyéniben.
Rejtő két győzelemmel járult hozzá a 9:7-es sikerhez. Amikor Dömölky Lídia következett a mindent eldöntő utolsó asszóban, társait nyugtatta, nyerni fog. A feszültséget általában kötéssel vagy horgolással vezette le, illetve így szedte össze a gondolatait is. Még ma is megvannak azok a pulóverei, stólái, amiket egy-egy sikeres versenyek idején kötött – gondolt is rá, egyet elhoz belőle Japánba is -, és a horgolt szalagokat is őrzi.
Ennél az utolsó asszónál azért ő is figyelte, hogy a 4:3-as döntő tust megítéli a lengyel zsűrielnök, és jöhetett a nagy ünneplés.

„„Egy nap múlva megint ott találtam magam a dobogó tetején. Nincs csodálatosabb annál, amikor ez az öröm, ez a hihetetlen eufória még egyszer elringatja az embert ilyen rövid időn belül. Egy nap múlva újra forgott előttem az életem filmje, ahogy Magda mutatja, hogyan kell megfogni a tőrt. Azt hiszem, a sors ennél nagyobb boldogságot nem adhat. És képzelje, nekem ezt megjósolták. A tenyeremből is, az írásomból is. Pedig át voltam szoktatva, nem foghattam a bal kezembe a ceruzát. De akik előre látták a jövőt, azt mondták, a kezével, egy pálcával vagy egy bottal leszek sikeres. Mindenki hitetlenkedve nézett. Mire gondolhattak? Karmester hogy lehetnék, amikor nem hallok. Főzök egy fakanállal? Hát nem, ez a pálca vagy bot egy tőr lett. Ez a tőr volt megírva a sorsomban.”
A sorozat első részében a futballista Palotai Károly beszélt, aki bajnok lett, de aranyat nem kapott érte. Kausz István párbajtőröző volt a második, aki Egerszegit és Darnyit is kezelte.
Tapsvihar és virágcsokor az Oktogonon
A magyarországi ünneplései közül egy spontánul szerveződőt emelt ki. Az Oktogonon mentek az édesanyjával egy fotós szaküzletbe, és amikor már épp kérni szerettek volna valamit, síri csend lett. Mindenki elhalkult. „Aztán egy hatalmas tapsvihar támadt, még az utcáról is betértek az emberek. Egy virágcsokor is előkerült. Ezt a szeretet nagyon jó volt átélni, hiszen amikor nyertem, csak az olimpikontársak lehettek ott a csarnokban a magyar nézők nem igazán.”
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A világ legjobb edzője hétfőtől a magyar szövetségi kapitányok munkáját segíti
Az olasz szakember irányításával a párizsi olimpiáról öt éremmel tértek haza a román evezősök.
március 17., 18:14
- Sport
Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul
Pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül készül megmászni a hegyet.
március 17., 19:16
- Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között
Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 18., 11:33
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
1 órája
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
2 órája
- Sport
Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt
A kamerák rögzítették a megdöbbentő esetet.
44 perce
- Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen
Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.
március 18., 09:34
- Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
március 18., 09:24
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
6 órája
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
8 órája
- Címlapon
A finnek titka a Sisu, a nem kidobható a világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
45 perce
- Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól
Váratlan videók jelentek meg.
4 órája
- Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó
Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.
március 18., 14:35
- Sport
Kulcsfontosságú hét előtt Magyarország: eldől, van-e helyünk az európai elitben
Az is kiderül, hogy az ősszel észak vagy nyugat felé vezet az utunk.
március 17., 14:22
- Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.
2 órája
- Sport
Újabb nyílt levél íródott a lemondásra felszólított Szujó Zoltán miatt
Nem kellett sokat várni az MNASZ reakciójára.
március 17., 17:21
- Sport
Nagy elismerésben részesült az elképesztő teljesítményt nyújtó Gulácsi Péter
A magyar kapus őrületbe kergette az ellenfél támadóit a Bundesliga szombati rangadóján.
március 17., 07:24
- Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát
Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.
március 18., 12:12
- Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget
Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.
7 órája
- Sport
Sergio Ramos begyűjtötte karrierje 30. piros lapját, de még messze van az abszolút csúcstól
Ismét túlzásba vitte a keménykedést a rutinos hátvéd.
március 17., 13:15
- Sport
Kilencvenöt helyet javított a világranglistán a karriercsúcsot jegyző Tóth Amarissa
Marozsán Fábián nem tudta megvédeni pontjait Indian Wellsben, öt helyet rontott a ranglistán.
március 17., 11:01
- Sport
68 évesen ismét apai örömök elé néz a magyar futball ikonikus alakja
A Honvéd legendája tervezte a babát a nála 25 évvel fiatalabb nejével.
március 17., 09:57
- Sport
Egyetlen anyaországi jégkorongcsapat maradt talpon az Erste Ligában
Kialakult az elődöntő mezőnye.
március 17., 11:19
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
6 órája
- Címlapon
Szürreális jelenetek a bolgár ötös lottón: olyan számot húztak ki, amelyet nem lehetett volna
Utána újra kellett húzni.
9 órája
- Sport
Videón a Manchester United ifjú reménységének horrorsérülése
Hordágyon vitték le, rögzítőkötést kapott.
március 17., 09:59
- Sport
Sérülés miatt Marco Rossi változást eszközölt a magyar válogatott keretében
Két NB I-es játékos is utólag kapott meghívót a szövetségi kapitánytól.
március 17., 10:11
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
7 órája
- Sport
Dzsudzsák Balázs a válogatottról: Szerintem a világ elitjébe tartozunk
A válogatottsági rekorder úgy látja, szép jövő előtt áll a csapat.
március 17., 13:34
- Sport
Az MTK szurkolói is kiakadtak Orbán Viktor ünnepi beszédén
A klub drukkerei szerint a kormányfő dehumanizáló megjegyzést tett a magyarok egy csoportjára.
március 17., 09:15
- Sport
Rejtély övezi egy fiatal sportoló halálát, válaszokat akar a gyászoló család
A rendőrség a lakosság bevonásával igyekszik kideríteni, mi vezetett a tragédiához.
március 17., 12:38