Ő a Hesz Miska, aki senkitől nem irigyelt semmit

Sem előtte, sem utána nem nyert senki olimpiát kajak egyes ezer méteren, ezért Hesz Mihályt jogosan nevezték kajakkirálynak.

A tokiói érmesek közül ő az egyetlen, aki most nem Magyarországról érkezett Japánba, mert 1980 óta Németországban él. Talán az ő élete volt a legfordulatosabb a bajnokok közül az elmúlt ötven évben. Bemutatjuk, miért.

A tokiói kajakpályán Hesz az előfutamban nem ment jól, mostani bevallása szerint nem érezte magában a dinamikát, tudta, hogy valami nem stimmel. Ennek több oka lehet: az egyik, hogy a japán koszt miatt elveszett belőle az erő, a másik a túledzettség. A kajakválogatott ezen az olimpián kifejezetten gyengén teljesített, mert az egyetlen érmet az akkor 21 éves Hesz szerezte.

Hesz Mihály Tokióban, 1964-ben

Fotó: The Asahi Shimbun

Második lett azonban a svéd Peterson mögött, aki az akkori viszonyok között alig kimutatható különbséggel, 15 századdal győzte le.

„Akkor nyilván elkenődtem, de ennek így kellett történnie, ha nincs ez a vereség, akkor nincs négy év múlva a győzelem sem” - mondta a decemberben 71 éves bajnok.

A következő négy évben mindent a célnak rendelt alá, mindenáron győztesen akart hazatérni 1968-ban Mexikóvárosból. Minden eddiginél keményebben edzett, pedig Vácról már korábban is megtette kajakkal a budapesti távolságot, és természetesen vissza is. Megszállottan, új módszerekkel, például jógával is hajszolta a sikert. A legfontosabb az volt szerinte, hogy még tovább kell kitolni a koncentrációt, mert így képességei határai is csak növekednek.

„Én vagyok a nyíl hegye, csak ez járt a fejemben. Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna a 68-as döntőre, hogy ott meg kell mutatnom, én vagyok a legjobb.”

Mexikóban nagy fölénnyel nyert, a szovjet Szaparenko majdnem egy másodpercet kapott tőle, a címvédő svéd pedig ötöt.

A magánéletében is sikeres, fogorvosi diplomát szerzett, a szerelemben is kiteljesedett, a korszak legjobb úszónője, Gyarmati Andrea lett a felesége. Gyerekük született, az álompárról alkotott idilli kép hirtelen megváltozott, amikor kiderült, hogy Hesz 1980-ban váratlanul elhagyta az országot, és Németországba disszidált.

„Síléceket raktam az autóm csomagtartójára, a határőröknek azt mondtam: síelni megyek. De nagyon sokáig nem tértem haza. Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, miközben magamban tartottam, nem tudhatott senki róla, hiszen ha bárki megneszeli, letartóztatnak. Mivel 1732-ig visszamenőleg be tudtam bizonyítani, hogy német őseim vannak, a német keresztlevelemet nem volt olyan nehéz kikérni. Ezeket az előkészületeket meg is tettem. Igenám, de a németek ezt igen alaposan ellenőrizték, szerintem a világon egyedülálló a kartotékrendszerük, hiszen akár blöffölhettem is volna, hogy német vagyok, aki német állampolgárságért folyamodik.”

Nyugtalanul, forgolódással, a lehetséges forgatókönyvek felvázolásával telt az első éjszakája Fiatjában. De nemcsak az első éjszaka, hanem még sok másik is ilyen volt.

„Akikkel beszéltem az ország különböző részeiről, mindenki mást mondott. Őrjítő helyzet, amiből a kilábalást csak az jelentette, hogy nyelvtanfolyamra járhattam, mert ha beszéltem is a nyelvet valamennyire, írni nem tudtam olyan jól. És mint hazatérő német kaptam némi zsebpénzt is a rendszertől, ezért legalább nem éheztem. Csak egy picit túlzás azonban, hogy egy földönfutó gazdag ember volt hozzám képest. És eközben mindig gyanús voltam. A titkosszolgálatok, amíg világ a világ, mindig összekapcsolódnak egymással. A németek kutakodtak, hogy egy bajnok, egy Magyarországon elismert és megbecsült bajnok miért hagy maga mögött csapot-papot, a feleségét, a gyerekét. Gyanús, hogy kém, hiszen különben mi oka lenne rá? Kilenc hónap telt el, amíg rendeződött az életem, a fogorvosi diplomámat elismerték, és onnan kezdhettem mindent elölről. Erőt és tartást az adott, hogy ha nekem, egy kis faluból, Nógrádból induló gyereknek, Misának sikerül olimpiát nyerni, ha utána esti tagozaton érettségizve még orvosi diplomát is szereztem, akkor most sem fogok elveszni.”

Miközben Nógrádról van szó, jelzi, hogy a jellegzetes tájszólást egyáltalán nem felejtette el, és azonnal váltott, és megnyomott, palócos „á” betűkkel ejtette ki a szavakat.

Ötven évvel később, az egyébként lezárt stadionban, a japán kajakos a hajóját örökölte meg

Fotó: MOB

Hesz a letelepedése után a németországi Sindelfingenben dolgozott egy rendelőben, hamarosan összeszedte magát. Új családot alapított, két gyereke született, jómódú ember lett. De még mindig nem tudjuk a pontos választ, miért kellett elmennie. Miért nem maradt Magyarországon, és miért nem itt kezdett új életet? 

„A szívemben és a lelkemben volt egy féltve őrzött kép egy szeretett nőről, és nem szerettem volna, ha ez megváltozik. Ezért mennem kellett, még ha vesztesen is jövök ki ebből a kapcsolatból.”

Tokióban örült, hogy bajnoktársaival együtt lehetett, az olimpiáról Amerikába távozó Törő Andrással arról beszélgettek, mekkora öröm nekik, hogy be tudnak kapcsolódni a társalgásba, mindketten ismerték a szlenget, miközben senkit sem kellett nekik bemutatni, mert 50 év távlatából is élnek az élmények.

Hesz az ötvenedik évfordulón találkozott azzal a japánnal is, aki később megkapta az ő hajóját, és abban versenyezhetett, nagyon hálás volt neki. Az ausztrálok is messziről üdvözölték, hosszan ölelgették.

„Hazamegyek, de nem vagyok otthon Németországban. De elfogadtam, így alakult az életem, már a második házasságomból származó gyerekek is nagyok. Akik közelről ismernek, tudják, hogy bajnok vagyok, de az éremnek az a különös jellegzetessége, hogy Magyarországnak nyertem, mindig megmarad. Magyarországon még sokaknak beugrik Vitray közvetítése, Németországban erről szó sincs. Ott egy sikeres ember vagyok, de semmi több, nem vált ki érzelmeket a győzelmem. Ez is ennek az ötven évnek a hordaléka.”

Azt szeretné, ha úgy emlékeznének rá itthon, hogy ő a Hesz Miska, aki senkitől nem irigyelt semmit.

A sorozat első részében a futballista Palotai Károly beszélt, aki bajnok lett, de aranyat nem kapott érte. Kausz István párbajtőröző volt a második, aki Egerszegit és Darnyit is kezelte. A harmadik részben Rejtő Ildikó filmet követelő életútját mutattuk be, a negyedik rész az olimpiai győztes női vívóinkról szólt. Az ötödik rész a vízilabda-aranyról, ami talán az athéni aranynál is nagyobb siker volt.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!