Micheliszből gyári pilóta lehet jövőre

2014.11.05. 11:25

A Bama.hu-nak megerősítette Michelisz Norbert, a túraautó-vb (WTCC) magyar pilótája, hogy ajánlatot kapott a Hondától, hogy jövőre gyári pilótaként folytassa.

Hasonló információk már a tavalyi szezon végén is előkerültek, ám Michelisz akkor még azt mondta, hogy korai erről beszélni, és a folytatást is úgy tervezte, hogy az eddig csapatának, a Zengő Motorsportnak is a lehető legjobb legyen, hiszen mindent, amit eddig elért, azt nekik köszönhet, de ha gyáriként folytatná, annak a Zengő már nem lehetne részese.

„Mivel a tárgyalások jelenleg is zajlanak, nem tudok konkrétumokkal szolgálni. Belátható időn belül valószínűleg lesz döntés” – mondta Michelisz a lapnak, amely úgy tudja, hogy 250 ezer eurós, vagyis csaknem 70 millió forintos fizetést kaphat majd a japán csapattól.

A gyári lehetőség többek között sokkal több tesztelési lehetőséget jelent, a gyári pilóták annyi időt töltenek a pályán a szezon előtt, mint egy nem gyári a teljes szezon alatt.

Michelisz jelenleg ötödik a túraautó-vb-n 169 ponttal, vagyis az idényzáró makaói verseny előtt csak 5 ponttal marad el az egyik gyári hondás Tiago Monteiro mögött, és kettővel előzi a másikat, Gabriele Tarquinit.

A magyar versenyző idén háromszor állhatott dobogón, Szlovákiában harmadik, Argentínában második, majd Japánban ismét harmadik volt, ráadásul akkor még egy negyedik helyet is szerzett.