Egyetlen címvédés egyéniben a vívó ob-n
További Sport cikkek
- Újabb kontinens került képbe a 2036-os olimpiai rendezéssel kapcsolatban
- Bíróság elé áll az Ingebrigtsen fivérek édesapja, saját gyermekei jelentették fel
- Weöres Szabolcs – utolsóként a Vendée Globe mezőnyéből – átlépte az Egyenlítőt
- Ötéves eltiltást kaphat Losonczi Dávid legyőzője, a magyar birkózóé lehet a vb-ezüst
- Felülvizsgálati kérelmet adtak be az olimpikonok, az Alkotmánybíróság előtt a dokumentum
Kardban Szilágyi Áron és Várhelyi Anna, tőrben Szabados Gábor és Mohamed Aida, párbajtőrben pedig Rédli András és Bukócki Bianka győzött a vívók budapesti országos bajnokságán, így egy számban, férfi tőrben történt címvédés.
Több szakágban erre nem is volt lehetőség, a férfi kardozók között tavaly győztes Lontay Balázs visszavonult, és nem indult a női párbajtőrözők elmúlt évi bajnoka, Szász Emese sem. Utóbbi azzal indokolta távolmaradását, hogy megint érzi azt a könyökét, amelyet korábban megműtöttek, így elővigyázatosságból most inkább pihenteti, a csapatversenyben sem lép majd pástra.
A férfi párbajtőrben legutóbb meglepetésre győztes öttusázó, Marosi Ádám ezúttal a 64 között fejezte be szereplését, az elmúlt évek meghatározó vívói közül pedig a párbajtőröző Imre Géza és Boczkó Gábor a legjobb 32, a tőröző Knapek Edina pedig a nyolcaddöntőben búcsúzott.
Jól vívott viszont a második gyermeke születése után szeptemberben visszatérő tőröző Mohamed Aida, és tizedik egyéni bajnoki címét szerezte. Férfi tőrben Szabados Gábor ötödször bizonyult a hazai mezőny legjobbjának, női kardban pedig Várhelyi Anna a testvérét, Katát legyőzve végzett az élen. Az idén Európa-bajnok párbajtőröző Rédli András először lett egyéniben aranyérmes az ob-n.
A Londonban olimpiai bajnok Szilágyi Áron az idén vele együtt csapatban világbajnoki bronzérmes Szatmári András ellen nyert a férfi kardozók fináléjában, ezzel negyedik egyéni elsőségét ünnepelhette.
Ob, egyéni eredmények:
férfi kard:
-----------
elődöntő:
Szilágyi Áron (Vasas)-Kossuth Bálint (UTE) 15-4
Szatmári András (Vasas)-Hamar Balázs (BVSC) sérülés miatt Hamar visszalépett
döntő:
Szilágyi-Szatmári 15-10
A végeredmény: 1. Szilágyi Áron, 2. Szatmári András, 3. Kossuth Bálint és Hamar Balázs
női kard:
---------
elődöntő:
Várhelyi Anna (BVSC)-Márton Anna (MTK) 15-12
Várhelyi Kata (BVSC)-Kelecsényi Mirabella (BVSC) 15-3
döntő:
Várhelyi Anna-Várhelyi Kata 15-14
A végeredmény: 1. Várhelyi Anna, 2. Várhelyi Kata, 3. Márton Anna és Kelecsényi Mirabella
férfi tőr:
----------
elődöntő:
Gátai Róbert (MTK)-Szabados Kristóf (Építők) 15-9
Szabados Gábor (Építők)-Bíró Péter (UTE) 15-5
döntő:
Szabados-Gátai 15-6
A végeredmény: 1. Szabados Gábor, 2. Gátai Róbert, 3. Szabados Kristóf és Bíró Péter
női tőr:
--------
elődöntő:
Mohamed Aida (UTE)-Varga Gabriella (BHSE) 15-9
Jeszenszky Szilvia (Terézváros)-Lupkovics Dóra (BHSE) 15-11
döntő:
Mohamed-Jeszenszky 15-8
A végeredmény: 1. Mohamed Aida, 2. Jeszenszky Szilvia, 3. Varga Gabriella és Lupkovics Dóra
férfi párbajtőr:
----------------
elődöntő:
File Mátyás (Balaton VK)-Berta Dániel (PTE-PEAC) 15-8
Rédli András (Balaton VK)-Szényi Péter (MTK) 15-9
döntő:
Rédli-File 15-12
A végeredmény: 1. Rédli András, 2. File Mátyás, 3. Berta Dániel és Szényi Péter
női párbajtőr:
--------------
elődöntő:
Bukócki Bianka (BVSC)-Tóth Hajnalka (BVSC) 15-12
Mihály Kata (DHSE-PMD)-Szabó Laura (BVSC) 15-9
döntő:
Bukócki-Mihály 15-9
A végeredmény: 1. Bukócki Bianka, 2. Mihály Kata, 3. Tóth Hajnalka és Szabó Laura
Az ob a női tőrözők és kardozók, valamint a férfi párbajtőrözők csapatversenyével folytatódik szombaton a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.