Ilyen még nem volt: két arany lesiklásban
Miklós Edit azok után, hogy hétfőn minden idők legjobb magyar helyezését érte el olimpián alpesi síben a kombinációban megszerzett tizenhatodik hellyel, szerda reggel a lesiklás döntőjében ezt is felülmúlta. Sok volt a gond a pályával, az alsó szakaszon már a rajtnál öt fok volt, nagyon nehezen volt síelhető az a rész.
A magyar induló a pálya elején hibázott egyet, az egyik ugrása sem volt az igazi, össze is szedett fél másodpercnyi hátrányt, ezután viszont már jó tempóban ment, 101 km/h-re gyorsult, és a folytatásban nem rontott. Jól vette azt az ívet is, ahol több nagy név hibázott, végül a hatodik helyen ért célba. Nem sokáig tudta tartani ezt a helyet, az utána induló norvég Sejersted nagyon bekezdett a pálya felső szakaszán, a magyar versenyzőre huszonhét századot vert a célban.
Nemcsak a magyar síző írt történelmet, hanem az élmezőny is. A svájci Dominique Gisin az elsők között indult, nem volt még olyan magas a hőmérséklet, így a pálya alsó szakaszán sem lassult le annyira. Az utolsó mérési pontnál még harmincnyolc század hátrányban volt csapattársával, Suterrel szemben, de így is átvette a vezetést. Ott is maradt a végéig, de nem csak ő lett olimpiai bajnok.
A tizenhárommal később induló szlovén Tina Maze nagyon bekezdett, és folyamatosan növelte az előnyét, az ő lesiklásának is a pálya alsó része volt a kritikus szakasza, itt hibázott, túl szélesen vett egy kanyart. Ezzel is időt vesztett, nagyon szorosnak tűnt a befutó, végül azonos idővel ért célba. A svájci Lara Gutot leszorította a harmadik helyre, ő egy tizeddel ment rosszabb időt.
Nem volt már a mezőnyben olyan versenyző, akinek esélye lett volna felforgatni az élmezőnyt, biztossá vált, hogy a sportnak először lesz két olimpiai bajnoka, alpesi síben nem történt még ilyen. Lesiklásban legutóbb az 1992-es albertville-i olimpián volt ennyire szoros az élmezőny, akkor a kanadai Kerrin Lee-Gartner hat századdal előzte meg az amerikai Hilary Lindhet, kilencet vert az osztrák Veronika Wallinger-Stallmaierre.
A magyar Miklós Edit a hetedik helyen zárt, klasszisokat előzött meg, Berecz Anna senkit sem tudott megelőzni, a harmincötödik helyen ért célba.
Eredmények
alpesi sí, női lesiklás, olimpiai bajnok:Tina Maze (Szlovénia) és Dominique Gisin (Svájc) 1.41.57
3. Lara Gut (svájci) 0.10 mp hátrány
...7. Miklós Edit 0.71 mp hátrány
...35. Berecz Anna 9.40 mp hátrány