Mi az a síakrobatika, és mire jó?
Kik csinálják, és miért?
Az Egyesült Államokban találták ki a hatvanas években azok a lázadó szellemű, függetlenségre, szabadságra vágyó fiatalok, akik unták a hagyományos sízést. A freestyle nem bonyolult, az a lényeg, hogy a síző trükköket csináljon a levegőben, amit a versenybírók pontoznak. Aki szerintük a legügyesebb, nyer.
Mikor lett a hobbiból komoly sport?
A nemzetközi szövetség 1979-ben ismerte el hivatalos szakágnak, a következő évben kiírták az első világkupa-sorozatot. Az első vb-t a franciaországi Tignes-ben tartották, 1986-ban. Az 1988-as calgaryi olimpián bemutató sportág volt, 1992, Albertville óta teljes jogú sportág az olimpiákon. Vancouverhez képest annyi változott a programban, hogy a férfiaknál, a nőknél is műsorra került a félcső és a slopestyle is, ami egyfajta trükkös akadályverseny.
Hogy néz ez ki?
Így.
Kik a jók, kik az esélyesek?
Amerikaiak találták ki, amerikaiak uralják máig is, Kanada és Ausztrália jön mögöttük az eredményességi örökrangsorban, ez a három nemzet az eddigi összes olimpiai arany felét elvitte. Svájc és Norvégia említésre méltó még, a sportág legsikeresebb versenyzője is egy norvég, Kari Traa három érmet (mindegyikből egyet) nyert az olimpiákon. Sok versenyszám van, ebben a pár táblázatban jól látni, a 147 férfi és 135 női versenyző közül kik vannak jelenleg a legjobb formában.
Magyar érmek az eddigi olimpiákon, magyar indulók Szocsiban?
Nincs. Nincs. Ez nem a mi sportunk.
Hol lesz a verseny?
A Rosa Hutor Extrém Parkban, Krasznaja Poljanában, Szocsitól úgy 60 kilométerre. Négyezer néző fér el, itt van pár pazar grafika a pályáról.
Ha beleszerettem, mikor láthatom az olimpián?
férfiak, zárójelben a címvédők:
ugrás (Alekszej Grisin, fehérorosz)
mogul (Alexandre Bilodeau, kanadai)
krossz (Michael Schmid, svájci)
félcső (új szám)
slopestyle (új szám)
nők:
ugrás (Lydia Lassila, ausztrál)
mogul (Hannah Kearney, amerikai)
krossz (Ashleigh McIvor, kanadai)
félcső (új szám)
slopestyle (új szám)
Műsor:
február 6.: női mogul selejtező 15.00
február 8.: női mogul döntő 19.00
február 10.: férfi mogul selejtező 15.00, döntő 19.00
február 11.: női slopestyle selejtező 7.00, döntő 10.00
február 13.: férfi slopestyle selejtező 7.15, döntő 10.30
február 14.: női ugrás selejtező 14.45, döntő 18.30
február 17.: férfi ugrás selejtező 14.45, döntő 18.30
február 18.: férfi félcső selejtező 14.45, döntő 18.30
február 20.: férfi krossz selejtező 8.45, döntő 10.30
női félcső selejtező 15.30, döntő 18.30
február 21.: női krossz selejtező 8.45, döntő 10.30