Amerikai férjé az arany, orosz párjáé a bronz
A téli olimpia egyik legérdekesebb aranya a snowboardosok parallel óriásszlalom számában született. Egy olyan versenyző nyert aranyérmet Oroszországnak, aki Amerikában született, és három éve még kizárólag amerikai állampolgár volt.
Vic Wild, vagy ahogy az oroszok nevezik Vik Vajld, a nyolcaddöntőben ötmásodperces előnnyel jutott tovább. A számban két futamot mennek a versenyzők egymás ellen szlalomban, a második futamban pályát cserélnek, akinek jobb az összesített ideje, az megy tovább. A negyeddöntőt is simán nyerte, Patrick Bussler sem tudta megszorongatni. Az orosz nézők egyébként végig tomboltak, amikor rajthoz állt, ráadásul közben orosz felesége, Alena Zavarzina a nőknél bejutott az elődöntőbe.
A döntőben a svájci Nevin Galmarinivel került össze, itt is csak az első futam volt a szoros, öt tized volt a különbség közöttük a svájci javára, a második futamban aztán már a pálya közepétől kezdte leszakítani ellenfelét, végül simán megnyerte az aranyérmet Wild.
Egy aranyérem története
Pátkai Marcell többszörös magyar snowboardbajnok kommentálta a férfi döntőt. Wild 54 század hátránnyal indult a 2. futamban, ami szerinte szinte behozhatatlan hátrány, és onnan nagyon nehéz utolérni Galmarinit. De ilyenkor már mindegyik versenyző nagyon fáradt, tíz menetet mentek, amíg ide jutottak, ráadásul Wild hazai közönség előtt mehetett. Az examerikai szűken, ideális ívben vette a kanyarokat, ezzel jött fel, Galmarini viszont fent még szép íveket fogott, viszont így hosszú utat tett meg, aztán megfogta egy stangli.
Miért lett orosz az amerikaiból? Pátkai szerint az oroszoknál nagyobb a támogatás, folyamatosan versenyeznek, hatalmas csapat figyel a felkészülésre, összetartók, jó csapatként szurkolnak egymásnak. Az is hozzátartozik, hogy az oroszoknak lesikló technikában komoly tudásuk van, amit máshonnan nem lehet megtanulni. Mindent meg is adnak sportolóiknak, nyáron Chilébe és Új-Zélandra járnak, 200-220 fölötti napot töltenek el edzéssel (bár Pátkai szerint ez még a hátul végző ukránokra, de még a bolgárokra is igaz).
Az amerikaiaknál viszont szinte kizárólag a szponzorok szava dönt, csak a médiában közvetített számokban erősek, a média viszont a közvetítés izgalmassága alapján dönt. Ebben a számban a tömegbázis kisebb, az itt használt felszerelések speciálisak, a tömegigény megszűnt az alpindeszkákra, a freestyle divatosabb, könnyebb vele menni, mondta Pátkai.
A nőknél Wild felesége nem jutott döntőbe, a bronzérmet szerezte meg, a svájci Kummer lett az olimpiai bajnok.
Az amerikaiból lett orosz férj és orosz felesége együtt ünnepeltek a döntők után.
Men's gold medal winner Vic Wild embraces women's bronze medal winner and wife Alena Zavarzina in the corral. pic.twitter.com/zdt5DboKy6
— Shawn Smith (@theshawnsmith) 2014. február 19.
A huszonhét éves Wild pályafutását amerikai versenyzőként kezdte, azután változott meg minden, hogy Zavarzinával megismerkedtek, miközben nem érezte elegendőnek az amerikai szövetségtől kapott támogatást egy finanszírozási döntés miatt. „Az az érzésem, hogy nincs túl nagy szükség rám" - nyilatkozta akkor. Elköltözött Moszkvába, együtt készülhettek Zavarzinával, közben felmerült az ötlet, hogy orosz színekben versenyezzen, Zavarzina ötlete volt. Mivel nem volt olimpiai indulása vagy világbajnokságon a legjobb tízes helyezése, ezért a leggyorsabb megoldás a házasság volt.
Akik meglepetést okoztak
A japán Takeucsi Tomoka ezüstérme hatalmas meglepetés, de az is igaz, hogy a svájci Schoch-fivérek egyik tagjával él együtt Svájcban, és ott is készült az olimpiára, értékelte a versenyt Pátkai Marcell. A Schoch-fiverek saját fejlesztésű deszkát gyártanak, Black Pearl néven, ami jelenleg a legdrágább eszköz is, ami kapható.
Az esélyesebbek között említhetőek a szlovének, közülük Zan Kosir harmadik lett, világkupát is nyert már, éppen Szlovéniában. A férfiaknál második a svájci Galmarini viszont csak az utolsó helyen kvalifikálta magát az olimpiára, mégis svájciként egyedül ő jutott a döntőbe.
Akiket Pátkai hiányolt a dobogóról: a német nők érthetetlen, hogy dobogó közelébe se kerültek, továbbá a férfiaknál az osztrákok és az olaszok szereplése okozott csalódást. Az olasz Roland Fischnaller például 2. volt a vk-sorozatban (18. lett az olimpián), az osztrákok közül Andreas Prommegger most 8. lett, holott megnyerte a vk-sorozatot, Karl Benjamin pedig a 10. lett, dacára, hogy többszörös világbajnok, vk-győztes - mondta.
Összeházasodtak, az amerikaiak nem marasztalták, az orosz elnök pedig aláírta az állampolgársági kérvényét. Innentől semmi akadálya nem volt, hogy Oroszország versenyzője legyen, megfelelő háttérrel.
Rengeteget kaptam ezektől az emberektől. Adtak egy második esélyt ebben a sportban, szeretném meghálálni ezt a bizalmat.
- idézte az ESPN még az olimpia előtt.
Tavaly már szerzett egy világbajnoki bronzot hazájának a számában, most pedig olimpiai bajnok lett, Oroszország az újabb bajnoki címmel már ott van az éremtáblázat élmezőnyében.
Eredmények:
snowboard, női párhuzamos óriás-műlesiklás, olimpiai bajnok:
1. Patrizia Kummer (Svájc)
2. Takeucsi Tomoka (Japán)
3. Aljona Zavarzina (Oroszország)
snowboard, férfi párhuzamos óriás-műlesiklás, olimpiai bajnok:
1. Vik Vajld (Oroszország)
2. Nevin Galmarini (Svájc)
3. Zan Kosir (Szlovén)