Spanyolország
–
Németország
–
Téli olimpia huszonöt fokos melegben - St. Moritz (Svájc), 1928
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Történelem cikkek
A második téli olimpia 1928-ban, a svájci St. Moritzban hozott ugyan botrányokat, meleg miatt elhalasztott napot, sikerességével valójában megszilárdította a téli játékok helyét. A 15 évesen olimpiai bajnok norvég műkorcsolyázónő, Sonja Henie a téli sportok első szupersztárja lett – egy olyan eseményen, ahol az indulók alig több mint öt százaléka volt nő.
1924, 1928, 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960, 1964, 1968, 1972, 1976, 1980, 1984, 1988, 1992, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010
2. Téli Olimpia
Helyszín: St. Moritz, Svájc
Időpont: 1928. február 11.-márc. 19.
A többi pályázó város: Davos, Engelberg (Svájc)
Program: 8 sportág/14 szám Résztvevők száma: 25 ország, 464 sportoló (436 férfi, 28 nő)
Tengerszint f-i magasság: 1822m
Politikai semlegesség és luxus – ezt a kettőt kereste a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a második téli olimpia helyszínének kijelölésénél. A NOB a téli játékok létrehozásakor azt szerette volna, ha az aktuális nyári olimpiát rendező város, de legalább országa lenne ebben az esetben is a házigazda. Azonban 1921-ben Amszterdamot jelölték ki a 28-as olimpia helyszínéül, így ez a megoldás kiesett. Hollandia mellett az szólt, hogy semleges volt a nemrég véget ért első Világháborúban, így a téli változat esetében is egy semleges országot, Svájcot választották. A NOB szerette volna elkerülni, hogy csak a háborús győztesek kiváltsága legyen az olimpia, márpedig 1918 óta csak az antant tagjai adtak otthont a versenyeknek.
Végül St. Moritzra esett a választás két másik svájci üdülőhellyel, Davosszal és Engelberggel szemben. Az 1822 méter magasan fekvő kisvárost évszázadok óta látogatták már, ekkorra pedig már Európa vezető magashegyi üdülő- és gyógyhelye volt, a felső tízezer kedvenc úti célja.
A St. Moritz az első - de nem utolsó - olyan téli helyszín volt, ahol nehéz pillanatokat okozott a kedvezőtlen, ebben az esetben túl meleg időjárás. A megnyitót még hóviharban tartották, aztán megérkezett a meleg alpesi szél, a főn és káoszt okozott.
A játékok első napjaiban folyamatosan olvadt, a sífutók hóban kezdték, de sokan a sárban végezték. Az 50 kilométeres szám végül 24 Celsius fokban ért véget, ez azonban nem zavarta Per Erik Hedlundot: a svéd példátlan előnnyel, 13 perccel előzte meg honfitársát, az ezüstérmes Gustaf Jonssont. Hedlund győzelme attól is különleges volt, hogy nem a svéd csapat hivatalos szerelésében, kékben, hanem a napsütés kivédése miatt fehér ruhában és piros sapkában versenyzett. Győzelme tiszteletére a svéd északisí-csapat hivatalos ruházata egészen 1976-ig így nézett ki.
A többi síszámban kivétel nélkül norvég győzelem született, Johan Gröttumsbraaten a 18 kilométeres sífutást (ezt már mínusz hét fokban rendezték) és az északi összetettet is megnyerte. A síugrásban Alf Andersen győzött, pedig honfitársa Jacob Tullin Thams ugrott világcsúcsot.
| Éremtáblázat |  |
 |
 |
|
| 1. | Norvégia | 6 | 4 | 5 |
| 2. | USA | 2 | 2 | 2 |
| 3. | Svédország | 2 | 2 | 1 |
| 4. | Finnország | 2 | 1 | 1 |
| 5. | Franciaország | 1 | 0 | 0 |
Az olimpiára épített St. Moritz-i sísánc a világa akkori legmagasabb ilyen létesítménye volt, a versenyzők közül azonban többen veszélyesnek tartották. Az első sorozat után azonban két svájci ugró azt követelte, hogy tegyék feljebb a startot, hogy így nagyobb sebességet lehessen elérni az elugráskor. Negyvenperces vita után engedtek nekik, így az élen álló Andersen kiegyenesedve ugrott el a sáncról, hogy ne érje el a teljes sebességet. Így is 64 méterre ugrott, ami olimpiai bajnoki címet ért. Ugyanis a címvédő, világbajnok Jacob Tullin Thamsot felbőszítették a svájciak, akik gyávának nevezték, és ezért a lehető legnagyobb sebességgel ugrott el és hihetetlen messzire, 73 méterre jutott. A leérkezésnél azonban bukott és túlsodródott a leérkező dombon, így az ugrását lepontozták, csak 28. lett. Thams az olimpia hátralévő részét a kórházban töltötte, de a nagyszájú svájciak sem jártak sokkal jobban, mert mindketten buktak, és mögötte végeztek.
Ott volt a magyar hokiválogatott
A kevés olyan téli olimpia egyike volt a St. Moritz-i, amikor nem volt magyar résztvevő műkorcsolyában. Így is csak a jégre jutottak magyarok: a két gyorskorcsolyázónk mellett a hokiválogatott is ott volt Svájcban. A legjobb helyezést az ekkor már 37 éves Eötvös Zoltán érte el, tizedik lett 500 méteren a harmincfős mezőnyben, úgy, hogy előtte már csak az igen erős skandinávok és amerikaiak végeztek. A jégkorongozók mindhárom meccsükön kikaptak, igaz, kétgólosnál egyik vereség sem volt nagyobb.
A gyorskorcsolyázókon még a sífutóknál is jobban kifogott az időjárás és közvetve a téli olimpiák első igazán nagy botrányát hozta. Az utolsó szám a 10 000 méter volt, a verseny már majdnem véget ért, amikor az olvadás miatt a versenyt felügyelő svájci versenybíró törölte a számot. Már valamennyi esélyes túl volt a távon, és az amerikai Irving Jaffe állt az élen. Az amerikaiak megfellebbezték a döntést és a NOB ennek helyet is adott, a nemzetközi korcsolyaszövetség viszont a törlést választotta. A szám újbóli megrendezése kizárt volt, mert a norvégok már hazautaztak, igaz, ők úgy hagyták ott a versenyt, hogy Jaffet bajnoknak tekintették. A szám törlése ellen nemcsak az amerikaiak, hanem a helyiek, a norvégok, más európaiak és még a francia NOB-tag is tiltakozott, sőt még a törlésről döntő versenybíró szállodája elé is vonultak. Jaffe csak négy év múlva vigasztalódhatott, Lake Placidben hivatalosan is megnyerte a 10 000 métert.
Fotó: undefined
A botrányon kívül azonban versenyeztek is a gyorskorcsolyázók: 1924-es három aranyához még kettőt gyűjtött a finn Clas Thunberg. 500 méteren századmásodpercre azonos idővel végzett a norvég Bernt Evensennel, míg a harmadik helyen hármas holtverseny volt.
Szintén a jégen, a műkorcsolyázónőknél sokkal egyértelműbb volt a győztes: a 15 éves és 315 napos norvég világbajnok Sonja Henie-t a kötelező gyakorlatoknál csak az amerikai bíró nem látta a legjobbnak, a szabadprogramban már nála is a legjobb volt. Henie egyedülálló karrierje során összesen három olimpiát nyert, tízszer volt zsinórban világbajnok, visszavonulása után showjával járta a világot, hollywoodi filmsztár és multimilliomos lett. Már St. Moritzban is hihetetlen érdeklődés övezte, az olimpia talán legnagyobb sztárja lett, noha a 464 induló közül mindössze a műkorcsolyában induló 28 hölgy képviselte a nőket.
A kedvezőtlen idő, a korcsolyázók botránya mellett is nagy érdeklődés övezte a második téli olimpiát, és a NOB új elnöke, Henri Baillet-Latour is sikeresnek nevezte a játékokat. Hogy ez nem csak udvariassági fordulat volt, húsz év múlva kiderült: 1948-ban visszatért ide a téli olimpia.
Mit kezdjek a bobbal, amit a születésnapomra kaptam?
A második téli olimpián a csúszósportok visszatértek oda, ahol megalkották őket. A St. Moritzhoz közeli Celerinában található Cresta pályát 1884-ben alakították ki és itt jött létre a szkeleton- és a bobsport is. Az olimpiai versenyek azonban azt is bizonyították, hogy a csúszósportoknak – és úgy általában a téli sportoknak – még volt hova fejlődniük.
A győztes csapat pedig a lehető legvalószerűtlenebbül alakult ki. 1927 karácsonyán St. Moritzban egy 16 éves fiatal, a Svájcban vakációzó Billy Fiske megkereste az amerikai bobszövetség elnökét, Jay O'Brient – aki az olimpiára készülő csapat tagja is volt – és nagyjából a következő párbeszéd zajlott le közöttük.
- Én szeretnék lenni az önök kormányosa – kezdett magabiztosan Fiske.
- Hány éves vagy, fiam? – válaszolt O'Brien.
- Uram, tizenhat múltam a nyáron – így Billy.
- Akkor gyere vissza négy év múlva és akkor beszélhetünk.
- Rendben uram, de akkor mit csináljak a bobbal, amit az édesapámtól kaptam a születésnapomra?
Fiske így lett a kettesszámú amerikai bobcsapat kormányosa, de még négyen hiányoztak a legénységből - mert ekkor öten ülhettek a négyes bobokban. Szintén St. Moritzban nyaralt Clifford „Tippy” Gray (aki egyes források szerint termékeny dalszerző volt, mások szerint viszont egyáltalán nem írt dalokat), a másik három tagot (Nion Tuckert, Geoff Masont és Richard Parke-t) pedig a New York Herald Tribune párizsi kiadásába feladott hirdetéssel fogdosták össze. Így fordulhatott elő, hogy Mason február 1-én egy edzésen ült életében először bobban, majd tizennyolc nappal később olimpia bajnok lett, és aztán soha életében nem ment a bobpályák közelébe. Fiske viszont ült, hiszen Grayjel, a St. Moritzban legyőzött O'Briennel és az 1920-ban bokszban olimpiai bajnok Eddie Eagennel kiegészülve 1932-ben megvédte olimpiai bajnoki címét.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
