Rendeztek már válságban téli olimpiát - Lake Placid (Egyesült Államok), 1932

1924, 1928, 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960, 1964, 1968, 1972, 1976, 1980, 1984, 1988, 1992, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010

Két ismert és kedvelt üdülőhely, a francia Chamonix és a svájci St. Moritz után először hagyta el Európát a téli olimpia. Az 1932-es helyszín, Lake Placid azonban még az Egyesült Államokban is szinte ismeretlen volt: egy négyezres falu New York állam északi részén, az Adirondack-hegységben.

A község és a sport közös története akkor kezdődött, amikor 1895-ben Melville Dewey megalakította a Lake Placid Clubot. Dewey érdekes figura volt: amellett, hogy szerette a természetet valójában könyvtáros volt, ő alkotta meg a Dewey decimális rendszert (ennek egy változatát, az ETO-t használják az európai könyvtárak), létrehozta az első könyvtárosi képzést és Kossuth Lajos 1851-52-es körútja tiszteletére valójában Melville Louis Kossuth Dewey-nak nevezték el szülei.

A Lake Placid Club Dewey házikójából indult, 1923-ra viszont már 39 négyzetkilométeren terült el, ahol 365 épület, 21 teniszpálya és 7 golfpálya volt található. A téli sportok akkor kerültek képbe, amikor Dewey 1905-ben úgy döntött, az egyik klubházat nyitva hagyják télre is. 1921-ben már síugrósánc, gyorskorcsolyapálya és síklub is működött itt. Ezzel Amerika vezető télisportközpontja lett, bár több forrás is megjegyzi, nem volt nehéz ezt a címet kivívni és Lake Placid valójában nem volt több egy regionális jelentőségű pihenőhelynél, amely különösen télen nem volt turistacsalogató látványosság.

Éremtáblázat
1.	USA	6	4	2
2.	Norvégia	3	4	3
3.	Svédország	1	2	0
4.	Kanada	1	1	5
5.	Finnország	1	1	1

Amikor 1923-ban Los Angeles kapta meg az 1932-es nyári játékok rendezési jogát, a NOB azt szerette volna,hogy a téli változat is az USA-ban legyen. Az alapító fia, Godfrey Dewey kapott az alkalmon, előbb a helyieket, majd az amerikai vezetőket győzte meg, végül 1929-ben lehengerlő stílusával a NOB vezetőit is begyűrte.

A fő érve az volt, hogy bár a szállásokkal akadhat gondja Lake Placidnek, a sportlétesítmények terén kitűnően áll. Ennek persze a fele sem volt igaz, legfeljebb a jeges számokat tudták volna elhelyezni. 1929 végén a gazdasági válság is beütött, végül New York kormányzója, Franklin D. Roosevelt segített: Lake Placid ötszázezer dollár állami forrást kapott. Ebből 125 ezer ment el a bobpályára és 375 ezerből készült el a központi stadion lelátóval, gyorskorcsolya- és hokipályával. Emellett még épült egy fedett jégpálya is.

A kezdésre minden kész lett, két dologgal azonban nem számolhattak a szervezők. Az egyik a gazdasági válság hatása volt: a nagy távolság, a hatalmas költségek miatt távol maradtak az európaiak, így összesen csak 252-en indultak Lake Placidben, kevesebben, mint Chamonix-ban, az első olimpián, úgy, hogy a résztvevők negyede amerikai volt. A másik kivédhetetlen tényező az időjárás volt: 160 éve nem láttak olyan enyhe telet a helyiek, mint 1932-ben, januárban 10 fokot mértek. Februárra azonban hidegebb lett, igaz, hóból nem lett sokkal több.

A versenyeken először lett Norvégián kívül más ország a legeredményesebb, természetesen az Egyesült Államok, a megszerezhető tizennégy arany közül hat elnyerésével. Az amerikaiak sikere azonban kissé kétes volt: a gyorskorcsolyában úgy változtatták meg a lebonyolítást, hogy az európaiak nagy része indulni sem volt hajlandó. A gyorskorcsolyában ugyanis párokban indulnak a versenyzők, de nem egymás ellen küzdenek, hanem a minél jobb időért. Az észak-amerikaiak ezzel szemben kieséses rendszerben, öt-hat résztvevős futamokban rendezték a versenyeket, Lake Placidben is. Az ötszörös bajnok finn Clas Thunberg, miután sikertelenül környékezte meg a norvégokat, hogy a jobb eredmény érdekében dolgozzák össze taktikájukat, úgy döntött, nem indul az olimpián.

A döntése őt igazolta: mind a négy számban amerikai győztest avattak, a tizenkét érem közül mindössze kettőt nem az észak-amerikaiak szereztek meg. A négy hazai aranyon egy helyi fiatal, Jack Shea és a New York-i Irving Jaffe osztozkodott. Jaffe már négy évvel korábban is a legjobb volt 10 000 méteren, de akkor az olvadás miatt törölték a futamot, és ezzel gyakorlatilag egy megnyert aranyat vettek el tőle. Hasonló lebonyolításban többé nem rendeztek olimpián gyorskorcsolya versenyeket, egészen addig, amíg a rövidpályás változat 1992-ben be nem került a programba.

A többi számban viszont kevésbé borultak a viszonyok, a tizennégy aranyérmesből öt címvédő volt. Második aranyát szerezte a műkorcsolya norvég szupersztárja, Sonja Henie és duplázott a párosok között a francia Brunet házaspár is. Kanada ismét legyőzhetetlen volt a hokitornán – igaz, az utolsó meccs vége előtt 50 másodperccel még a hazaiak vezettek, ha úgy marad az állás, újabb, döntő meccset vívtak volna. Az északi összetettet ismét a norvég Johan Gröttumsbraaten nyerte, akinek ez volt a harmadik aranya és a hatodik olimpiai érme. A négyes bobok versenyében húszévesen a második olimpiai győzelmét aratta a húszéves kormányos, Billy Fiske. Csapatában ott volt az 1920-as olimpia bokszbajnoka, Eddie Eagen, aki máig az egyetlen télen és nyáron is olimpiát nyert sportoló.

A négy évvel ezelőttihez képest csak egy ponton módosult a program, a bobosoknál már a párosok is versenyeztek. Ezt a számot egy helyi testvérpár, Hubert és Curtis Stevens nyerte. A falucska tehát négy aranyat tartott otthon, de az olimpia nemcsak ezért volt sikeres: nyugodt, szerény, a sportolókat középpontba állító esemény volt. Az már csak utólag derült ki, hogy a 32-es olimpia sem hozta meg a várva várt felemelkedést Lake Placidnek.