Bobpályából lövészárok, sísáncból lőállás - Szarajevó (Jugoszlávia, Bosznia-Hercegovina), 1984

1924, 1928, 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960, 1964, 1968, 1972, 1976, 1980, 1984, 1988, 1992, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010

Amikor 1978. májusában a NOB úgy döntött, hogy első kelet-európai helyszínként Szarajevónak adja a 84-es téli olimpia rendezési jogát, kisebb meglepetést okozott. Valóban, a jugoszláv város első pályázata rögtön sikeres volt, ami a világháború óta mindössze két rendezőnek sikerült (Squaw Valley - 1960, Grenoble - 1968). Nemzetközi tanulmányok már évekkel korábban javasolták, hogy a szarajevói régióban érdemes lenne a téli sportokat fejleszteni, más szakértők pedig egy téli olimpia megrendezését javasolták a város megismertetése, a turizmus fejlesztése érdekében. A jugoszláv vezetők úgy döntöttek, összekapcsolják a két ötletet. Abban is szerencséjük volt, hogy a vetélytársaknak egyértelmű gyenge pontjaik voltak: Szapporo a NOB-döntés előtt hat évvel rendezte meg a játékokat, míg Göteborg már a pályázatában jelezte, hogy olyan messze lennének az egyes helyszínek, hogy repülőgéppel kellene közlekedni közöttük. A boszniai város végül szűken előzte meg Szapporót a szavazáson.

Szarajevó reálisan mérte fel a helyzetet és eleve 160 millió dolláros költségvetéssel számolt. Meglepő, de az ekkor már gazdasági gondokkal, 13 százalékos munkanélküliséggel küzdő Jugoszláviában a kiadások nem is szálltak el, végül 135 millió dollárt költöttek az olimpiára. A fellelt források szerint nem maradt adósság az esemény után, sőt, tízmillió dolláros profitot könyvelhettek el a szervezők. Ezt elsősorban az ABC amerikai tévétársaságtól érkezett 91,5 millió dolláros közvetítői jogdíjnak köszönhették. (A kétharmad lett Szarajevóé, egyharmad a NOB-é.) Pedig a helyszínek közül szinte mindegyiket újonnan kellett felépíteni. A létesítmények közül sípályák és bobpálya került a városon kívülre, a többi sportág versenyeit a megnyitó helyszíne, az 55 ezresre kibővített Kosevo Stadion közelében rendezték.

Az olimpia előtt a NOB még utoljára fogást próbált találni az amatőr témán. Két sportágban sem engedtek rajthoz sportolókat: az alpesi sízőknél a kétszeres bajnok liechtensteini Hanni Wenzelt, illetve az egyszeres győztes Ingemar Stenmarkot, a hokisoknál öt NHL-es nem léphetett jégre.

Éremtáblázat
1.	NDK	9	9	6
2.	Szovjetunió	6	10	9
3.	USA	4	4	0
4.	Finnország	4	3	6
5.	Svédország	4	2	2

A NOB azonban a Lake Placid-i tapasztalatok alapján nagyon félt a közlekedés megszervezésétől, a helyiek viszont a hó hiányától tartottak. Végül egyikkel sem akadt gond, hanem a hirtelen jött nagy havazás okozott fennakadásokat. Az első négy napban például nem rendezhettek alpesi versenyeket, a férfi lesiklás például egy egész hetet csúszott.

Amikor elkezdődött, az alpesi sí részben meglepő amerikai sikereket hozott, hatból három aranyat a tengerentúliak vittek el. Legérdekesebb siker mindenképp a Mahre testvéreké: az olimpiák első ikerpárja az övék, amely egy versenyben az első két helyet meg tudta szerezni, a műlesiklásban. Koruk kiemelkedő sízői voltak, épp ezért az amerikai sajtó tombolt, amikor az óriás-műlesiklásban csak nyolcadikként és tizenhetedikként végeztek. Legszívesebben hazaküldték volna őket, aztán jött a szlalom. A sízőknél született az egyetlen hazai eredmény is: Jure Franko második lett az óriás-műlesiklásban, ezzel Jugoszlávia első érmét szerezte a téli játékokon. (A hamarosan széteső országnak a síugró Matjaz Debelak még két érmet szerzett a hátralévő olimpiákon.)

Szintén a havon, a sífutóknál a finn Marja-Liisa Hämäläinen volt a legsikeresebb, mindhárom egyéni számot megnyerte, a váltóval bronzot szerzett. Itt is előjönnek a családi történetek: édesapja, Kalevi Hämäläinen 60-ban szerzett aranyat szintén sífutóként (50 km-en), Szarajevó után pedig hozzáment a szintén sportágbeli Harri Kirvesmiemihez. Mindketten 6-6 olimpián vettek részt, a a családi hármas pedig összesen négy aranyat és tíz bronzot síelt össze az olimpiákon (csak Harri nem tudott győzni). A férfiakál a Björn Dählie előtti időszak legnagyobbja, Gunde Svan hozott el két aranyat és egy-egy ezüstöt, bronzot.

A legnagyobb sztárokat mégsem a sízők, hanem a korcsolyázók szállították 84-ben. A nőknél először győztes Katarina Witt még nem volt akkora kedvenc, mint később, de a keletnémet szépség már ekkor mindenkit lenyűgözött.

A férfiaknál pedig az a Scott Hamilton lett az első, aki magasan dominálta sportágát, Szarajevóban viszont gyengén futott, mégis győzni tudott. A brit Jane Torvill, Christopher Dean kettős a harmadik olimpiáján szereplő jégtáncba vitt olyan színt, ami a korábbinál jóval népszerűbbé tette a sportágat. Fantasztikus befejezésű Bolerójukkal aranyat nyertek, majd visszavonultak, de 1994-ben visszetértek egy újabb bronzért.

Egy tizenkilencedik helyezettről is érdemes szót ejteni: a svéd bobos, Carl-Erik Eriksson 53 évesen az első lett, aki hat olimpián is részt vett. A kettes 19. helye mellett a négyesek között 21. lett, olimpiai pályafutásán a 72-es hatodik hely volt a legjobb eredmény.

A téli olimpiák történetében először tartották zárt helyen a záróünnepséget, a műkorcsolyaversenyeknek is helyet adó Zetra-csarnokban. Az épület tíz évvel később már romokban állt, a boszniai polgárháború martaléka lett. Ahogyan több más helyszín is, a bobpályából lövészárok lett, a sísáncból lőállás. A szarajevói olimpia barátságos esemény volt, egy ország nagy erőfeszítése, éppen ezért is voltak duplán sokkolóak a sportvilág számára a 91-95 között történtek. A Zetra csarnokot a kilencvenes évek végén a NOB segítségével helyreállították. Szarajevó elindult a 2010-es téli olimpia pályázati folyamatában, de nem jutott el a végső szavazásig.