Terv még nincs a TE bővítésére, de a lakók már most tiltakoznak ellene
Lakógyűlést terveznek február 2-ára a Csörsz utca lakói a Testnevelési Egyetem Rektori épületébe, hogy kifejezzék tiltakozásukat a TE bővítésének tervei ellen. Az utca lakói között terjedő rajz alapján ugyanis úgy tűnik, hogy a TE Csörsz utcai campusán két olyan sportlétesítményt is terveznek, amely jóval 20 méter fölötti magasságú lenne, ezek pedig korlátoznák a környék lakóházainak a kilátását, ezzel, illetve a megnövekedő forgalommal pedig csökkentenék az ingatlanok értékét.
A VS.hu által megszerzett terveken az is látszik, hogy a tervezett bővítés miatt a Hegyalja út és az Avar utca sarkán található közparkból is elvennének területet.
Az egyetem bővítése során fedett uszoda, több tornacsarnok és akár egy stadion is épülhet a Csörsz utcai telken. A projektre a kormány rendkívüli támogatást is elkülönített a TE számára.
![DEGER20070621044](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1090/10907/109072/10907277_3e9525d2b90351ba5db99be44e2bdeab_wm.jpg)
A Testnevelési Egyetem Rektori Hivatala ugyanakkor a VS.hu megkeresésére azt közölte, hogy a tervezés jelenlegi szakaszában még nem tudnak konkrét méretekről beszámolni a létesítmények kapcsán, de mindenképpen figyelembe fogják venni a lakók kéréseit.