Angelika
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

50 millió forint büntetést szabott ki az MLSZ két év alatt

2016.07.28. 08:08

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem ment el szó nélkül a diósgyőri szurkolók alpári magatartása mellett, és 500 ezer forint pénzbüntetésre kötelezte a csapatot, továbbá a soron következő hazai NB I.-es találkozójukra is lezáratják a Diósgyőri Stadion bizonyos szektorait. Az MLSZ fegyelmi bizottsága a hétvége után a Diósgyőr mellett az Újpest és a Honvéd csapatát is 400-400 ezer forintra büntette pirotechnikai-eszközök alkalmazásáért, valamint a szurkolók sportszerűtlen viselkedéséért.

Ez tehát a 2016/17-es szezon kezdete a magyar bajnokságban, és az MLSZ máris 1 millió 300 ezer forinttal lett gazdagabb. Persze nem lett gazdagabb, hiszen számos formában visszajuttatja a pénzt a kluboknak, fiatalok szerepeltetéséért, tévés közvetítésekért, stb.

De ha már így belehúztak, megnéztük, hogy az elmúlt két évben milyen indokokkal és összesen mennyi büntetést osztottak ki az NB I.-ben szereplő csapatok között.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottságának (FEB) határozatai alapján az elmúlt két évben az akkor épp első osztályú csapatok összesen 49 millió 700 ezer forintot fizettek különböző büntetésekért.

Az indokok közül a leggyakoribb a szurkolók másokat megbotránkoztató magatartása, más csapatok szurkolóinak szidalmazása, a játékvezető szidalmazása, rasszista, kirekesztő megnyilvánulok, politikai rigmusok bekiabálása, pirotechnika alkalmazása, valamint azt se kedveli az MLSZ ha a szurkolók a szövetséget vagy az elnököt szidják. A büntetések között találkozhatunk olyannal is, hogy egy klub nem biztosította megfelelően a helyszínt, sőt illegálisan bevitt molinókért is kemény bírságok jártak.

A legtöbb klubra az MLSZ már visszaesőként tekint, ezért nem véletlen, hogy többük már nem ússza egy írásbeli figyelmeztetéssel, hanem az első vétségnél kapják a csekket. Így jött össze az a 16 millió 600 ezer forintnyi büntetés, melyet az Újpestnek csak az NB I.-es meccsek után kellett befizetnie az elmúlt két év alatt, pedig a klub anyagilag pont nem áll valami fényesen.

Őket követi a Diósgyőr 9 millió 650 ezer forinttal, harmadikként pedig a Ferencváros kereken 4 millióval, de a Debrecen és a Videoton együttese is bőven 3 millió forint fölötti büntetést fizetett. 

Vannak azért olyan klubok is, amelyeknek nem ilyen hosszú a bűnlajstroma. A Kecskemétnek például csak 100 ezer forintot kellett fizetnie, sőt olyan csapat is van, ahol a szurkolók egyáltalán nem balhéztak, ezért az elmúlt két évben nem kellett fizetniük. Igen, ez az MTK. 

Érdekesség még, hogy tavaly a Dunaújvárost is mindössze csak egyszer büntették meg, akkor is azért, mert egyik játékosukat hamis sportorvosi igazolással próbálták a pályára küldeni. Ez félmilliójukba került. 

A sorrend:

  • Újpest: 16 millió 600 ezer
  • Diósgyőr: 9 millió 650 ezer
  • Ferencváros 4 millió
  • Debrecen: 3 millió 750 ezer
  • Videoton: 3 millió 700 ezer
  • Honvéd: 2 millió 150 ezer
  • Pécs: 2 millió 150 ezer
  • Győr: 2 millió 150 ezer
  • Nyíregyháza: 2 millió
  • Szombathelyi Haladás: 1 millió 650 ezer
  • Vasas: 700 ezer
  • Dunaújváros: 500 ezer
  • Békéscsaba: 400 ezer
  • Lombard Pápa: 200 ezer
  • Kecskemét: 100 ezer
  • Paks: -
  • Puskás Akadémia: -
  • MTK: - 

A lista az elmúlt két szezon NB I.-es csapatai alapján készült, így lehet az, hogy jelenleg a harmad osztályban futballozó Győr és több másodosztályú csapat is szerepel rajta.