Ki a legerősebb?

A súlyemelés az egyik legősibb nehézatlétikai sportág. Az emberek mindig is próbálkoztak különböző formájú és nehézségű tárgyakat a fejük fölé emelni, ezzel is bizonyítva, hogy ki a legerősebb.

Az újkori olimpiák történetében már az 1896-os athéni olimpián is szerepelt a súlyemelés, amely egykaros és kétkaros versenyszámként szerepelt. Ekkor egy súlygolyót kellett a versenyzőknek a fejük fölé emelniük, amelyen két fogantyú biztosította a megfelelő fogást. 

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) 1905-ben alakult. A szervezet jelenlegi elnöke Dr. Aján Tamás.

Az IWF megalakulásától kezdve váltak rendszeressé a világ- és Európa-bajnokságok, de nők olimpián először csak 2000-ben, Sydneyben indulhattak.

Később a súlygolyókat forgórudas, tárcsás súlyzókkal helyettesítették, eltörölték az egykezes lökést és kialakult a mai rendszer, vagyis a kétkaros szakítás és a kétkaros lökés.

A ma is használt súlyzórudak rendkívül rugalmasak, így a legnehezebb súlyokat is elbírják. Kezdetben testsúlymegkötés nélkül indultak a versenyzők, de ma már itt is több súlycsoportot különböztetünk meg.

• A férfiak 56-, 62-, 69-, 77-, 85-, 94-, 105-, és + 105 kg
• a nők 48-, 53-, 58-, 63-, 69-, 75-, és + 75 kg-os súlycsoportban indulnak.

A sportolók feladata, hogy a két versenynemben (szakítás és lökés), a lehető legnagyobb súlyt emeljék a fejük fölé, szabályos mozdulattal.

A szakítás együtemű gyakorlat, ahol az erő mellett fontos szerepe van a gyorsaságnak és a robbanékonyságnak. Itt a versenyző a számára legmegfelelőbb beállás és fogás után egyetlen lendülettel emeli a rudat a feje fölé. A gyakorlat közben a versenyző használhat könnyítő mozdulatokat, mint az ollózás vagy a beülés. Mindkét mozdulat célja, hogy lerövidítse a gyakorlat idejét és segítse az erő gazdaságosabb felhasználását. A versenyzőnek mindkét kezét teljesen kinyújtva kell a rudat a levegőbe löknie és úgy tartania, amíg a bírók nem jelzik, hogy lerakhatja.

A lökés már kétütemű gyakorlat, ahol a versenyző előbb mellre veszi a rudat, majd biztos biztos állásból, térdrogyasztás után ollózó mozdulattal a súlyt a feje fölé löki, és karjait teljesen kinyújtva várja, hogy a bíró jelezze a gyakorlat végét. 

Három pontozóbíró figyeli a gyakorlatot, egy vezetőbíró és kettő oldalbíró. Mindhárman értékelnek, de a vezetőbíró ad jelzést a gyakorlat megkezdésére, valamint azt is ő jelzi, hogy a versenyző mikor teheti le a súlyt. Ha a gyakorlat szabályosan lett végrehajtva, akkor fehér lámpa vagy zászló felmutatásával jelzik a bírók, ha szabálytalanul, akkor pirossal.

Ahhoz, hogy a gyakorlat érvényes legyen legalább két fehér jelzés szükséges. Fogásnemenként három gyakorlat áll a versenyzők részére és a két legnagyobb elért eredmény értékének összeadása után hirdetnek eredményt.

Magyarország eddig 20 érmet szerzett súlyemelésből, köztük két aranyat, Földi Imre (1972) és Baczakó Péter (1980) révén, továbbá kilenc ezüst és ugyanennyi bronzérmet.

Rióban Nagy Péternek szurkolhatunk, aki London után idén is megszerezte az olimpiai kvótát.

(Borítókép: Nagy Péter Fotó: MTI)