Jusztin
13 °C
30 °C

Mourinho: Nem baj, ha megsérülnek, van biztosításuk

2017.03.08. 16:06

A Manchester United csütörtök este Rosztovban lép pályára, az Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Ám ahogy az Oroszországban kora tavasszal lenni szokott, a pálya talaja hagy maga után némi kívánnivalót. Mourinho szerint, ha rajtuk múlna, biztos nem játszanák le a mérkőzést, az UEFA-ellenőre viszont arcátlan közömbösséggel elhajtotta a játékosaiért aggódó edzőt.

"Nehezemre esik elhinni, hogy holnap játszani fogunk ezen a pályán, ha ezt egyáltalán pályának lehet nevezni. Fogalmam sincs, milyen csapattal álljak fel. Nagyon hasonló a helyzet ahhoz, ami nyáron volt Kínában, akkor közösen úgy döntöttünk, nem lesz meccs, de most úgy tűnik, csütörtökön játszanunk kell" – idézi a Guardian Mourinhót, aki nem is annyira a házigazdára, mint inkább az UEFA-ra volt kiakadva a helyzet miatt.

A rosztovi pálya szerdán
A rosztovi pálya szerdán

A rosztovi pályán ősz óta nem rendeztek meccset, a gyepet több helyen tar foltok tarkítják, a talaj pedig homokos és mély. A sérülésveszély miatt még az a megoldás is felmerült, hogy esetleg máshol rendezzék meg a találkozót, de az UEFA tisztviselőit egyáltalán nem hatották meg a manchesteri aggodalmak.

Beszéltem egy UEFA-tisztségviselővel, aki azt mondta – 'Nem számít, ha valaki megsérül, úgyis minden játékosnak van biztosítása'.

Az oroszok tisztában vannak vele, hogy nem éppen ideális körülményekkel várták a sztárcsapatot. A Rosztov ügyvezetője próbálta is lelkileg felkészíteni a vendégeket, amennyire lehetett.

"A pálya mindkét csapatnak egyforma lesz, de ettől még problémát jelent. A Manchester United a Ligakupa döntőjében a Wembley-ben olyan gyepen játszott, mint egy perzsaszőnyeg. Ha ideérnek, meg lesznek lepve."

A Rosztov egyébként sportszerű módon edzésre sem használta a pályát az utóbbi időszakban, hogy jobb állapotban legyen a kupameccsre. Sőt, a csütörtök esti találkozóig egyáltalán nem lépnek rá, a Unitedet viszont engedik rajta edzeni.

Már előre várjuk Mourinho  meccs utáni nyilatkozatát, bár Thomas Doll hétvégi litániáját a témában nem fogja tudni felülmúlni.

"Egy ilyen pályán maximum tehenet legeltetnek. Németországban az ötödosztályban sem látsz ilyet."