Nem engedték a spanyol úszónak, hogy gyászszünetet tartson, ezért állva maradt a rajt után Budapesten
Fernando Álvarez spanyol úszó a budapesti masters vébén egy egyperces gyászszünettel akart megemlékezni a barcelonai terror áldozatairól, de a szervezők nem engedték neki, ezért állva maradt a rajt után, írja a 444.
Kivárta az egy percet, majd ő is a vízbe ugrott. Addigra az ellenfelei már túl voltak az első hosszon. Utólag azt nyilatkozta, hogy ezt sokkal többet jelent neki, mintha megnyerte volna a világ összes aranyát.
A sportoló az El Espanolnak elmondta, hogy a futam előtt egy orvoson keresztül megüzente a verseny szervezőinek, hogy szeretne megemlékezni a barcelonai áldozatokról, de azt a választ kapta, hogy ez nem lehetséges, mert egy percet sem veszíthetnek a szoros menetrend miatt. Egy nappal később, vasárnap mégis beiktattak egy egyperces gyászszünetet a barcelonai áldozatok emlékére.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- Sport
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott
Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.
február 26., 07:52
- Sport
Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából
A felcsútiak a Nyíregyháza ellen buktak el.
február 26., 10:08
- Mindeközben
Zsidró Tamás együtt dolgozott Megan Foxszal, elárulta, milyennek látta a színésznőt
16 perce
- Mindeközben
Ilyen nagy már Palácsik-Ráthonyi Tímea terhespocakja, de felmerült egy sejtelmes kérdés is
2 órája
- Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól
Az arab világból akadnak kérői a támadónak.
február 26., 11:34
- Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez
Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.
február 26., 13:05
- Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye
Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.
február 26., 14:10
- Mindeközben
Veréb Tamás kudarcként élte meg a válását: Csalódtam magamban, mert tettem egy ígéretet, és nem tudtam megtartani
3 órája
- Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett
Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.
február 26., 10:48
- Sport
Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott
Nagy meglepetés született a Német Kupa negyeddöntőjében.
február 26., 09:57
- Mindeközben
Köllő Babett a pozitív életszemléletről: Tudatosan magasabb frekvencián próbálok rezegni
4 órája
- Sport
Messi és Suárez is pazar gólt lőtt Sallói Dánieléknek
Igazi nosztalgiameccs volt.
február 26., 07:22
- Sport
A BL-égés után egy sztárjával hosszabbított, kettőt elveszíthet a hétszeres győztes
A bajnokságban három zakó után már csak a kilencedik a patinás csapat.
19 perce
- Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó
Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.
február 26., 15:06
- Sport
Történelmi fordítás a ligaelső ellen az NBA-ben – 79 év alatt először fordult elő ilyen
Megdicsőült Rátgéber László sztáredző cimborája.
február 25., 09:32
- Sport
Litván szakembert neveztek ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjének
Valdas Dambrauskas szeretne maradandót alkotni a miskolci csapattal.
február 26., 14:38
- Mindeközben
Liptai Claudiát kis híján legyalulták egy teherautóval: „Kipattantam és a fejére olvastam”
5 órája
- Címlapon
Donald Trump végzetes lépésre készülhet, hatalmas a nyomás Ukrajnán
Ha mindent véglegesen leállítanak, gyakorlatilag tálcán kínálják az országot.
2 órája
- Sport
Őrült meccs a Spanyol Kupában, a Barca kétgólos hátrányból fordított, mégsem nyert
A katalánok már 48 másodperc után gólt kaptak, de ez még csak a jéghegy csúcsa volt.
február 25., 23:29
- Sport
Bátran álmodhat a Wembley-ről az Angliában húszezrek által éltetett magyar
A kilencszeres válogatott középpályás Dárdai Bencéről is beszélt.
február 25., 20:35
- Sport
Szoboszlai Dominik parádéja nem csak a Liverpoolnak hozott hatalmas sikert
A találkozó a legnézettebb kábeltévés műsor lett a múlt héten.
február 25., 09:09
- Címlapon
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
4 órája
- Sport
Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is
Kell-e még 2025-ben magyar futballista egy magyar élklubba?
február 26., 15:03
- Sport
Könnyeivel küszködött a 19 éves lány, miután elképesztő országos rekordot döntött
Sulyán Alexa immáron felnőtt rekordernek mondhatja magát.
február 25., 10:04
- Sport
Véget ért Fucsovics győzelmi sorozata, másodjára már nem bírt olasz riválisával
Kilenc győztes meccs után szenvedett vereséget a magyar teniszező.
február 25., 13:34
- Sport
A hetedik percben belőtt büntető döntött, vereséggel kezdett hazai pályán a magyar válogatott
Szarvas Alexandra együttese így két forduló után három ponttal áll a Nemzetek Ligájában.
február 25., 20:23
- Címlapon
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
3 órája
- Sport
„A Real Madrid egy hisztis klub” – a La Liga elnöke beleszállt a spanyol rekorderbe
Javier Tebas szerint a madridiak elnökének csak a gazdagok számítanak.
február 25., 12:41
- Sport
A CAS negyedszer is elhalasztotta az ítélethozás határidejét Kenderesi Tamás ügyében
Egy hónap híján két év elteltével születhet végső döntés.
február 25., 11:35
- Sport
A világelső botránya után új időszámításnak kell kezdődnie a doppingellenes küzdelemben
Nagyon nehezen hihető a világsztár indoklása, elmagyarázzuk, miért.
február 25., 14:05
- Mindeközben
Molnár Gusztáv: Szeretnék jobb lenni minden nap, egy picit megküzdeni magammal, és apró lépésekkel haladni előre
6 órája
- Címlapon
Vészterhes időszak elé néz Ukrajna, amerikai támogatás nélkül heteken belül összeroppanhatnak
Elemzők szerint Európa sem mentheti meg az országot.
2 órája