Ilyenkor a hátba veregetés is olyan, mintha péklapáttal ütnének

21122222 1609166039128778 8315965855513975389 o
2017.08.28. 19:33

Orbán Csaba „Kabóca" lett az első olyan látássérült sportoló, aki végigcsinálta a duplatávú ironmant, tehát 7,6 kilométert úszott, 360 kilométert kerékpározott, 84,4 kilométert futott  a litvániai Panevezysben. Orbán nem vágna bele még egyszer a 32 óra 43 perc és 2 másodpercig tartó versenybe, ezzel a teljesítménnyel búcsúzik a profi sporttól. Segítőjének is nagyon hálás, szerint Breuer-Orbán Károly még nagyobbat küzdött, mint ő. 

A látássérült Orbán futóként kezdte, ultratávokon ért el jó eredményeket, teljesített már szólóban az Ultrabalatont is, és sikerült kijutnia a 2012-es paralimpiára is, ahol maratonfutásban versenyzett. Két évvel ezelőtt pedig hosszútávú duatlonban lett világbajnok, abban is ő volt az első látássérült teljesítő. 

„Dupla vagy semmi, valahogy így mentem neki ennek a versenynek. Amikor felvetődött, hogy triatlonversennyel zárjam a karrierem profi részét, akkor a dupla ironman merült fel. Az olyan jó hosszú, én meg szeretek hosszú távokat menni" – mondta Orbán.

Volt már triatlonos tapasztalata, de egy lépcsőfokot kihagyott, korábban csak középtávú versenyeket teljesített, ironmant nem. Ezért is tűnt egy kicsit merész vállalásnak, hogy egyből a duplára ment rá. Orbánnak az úszás volt a lukas száma, felnőttként, négy évvel ezelőtt tanult csak meg úszni. „Legvadabb rémálmaimban jön majd elő ez az úszás, végeláthatatlannak tűnt az az idő, amit a hideg és mocskos vízben töltöttünk. Megkönnyebbülés volt mindenkinek, hogy vége lett." 

Orbán Csaba és Breuer-Orbán Károly az úszás végén
Orbán Csaba és Breuer-Orbán Károly az úszás végén
Fotó: Orbán Csaba Kabóca/Facebook

Egy látássérült sportolónak minden versenyszámban szüksége van egy segítőre, akit nem is könnyű megtalálni. „Nem túl nagy a választék. Olyan valakire volt szükségem, aki rutinos az ultra távokon, elég erős, elviseli, hogy segítenie kell, és megfelelő méretű ahhoz, hogy tudja kormányozni a tandemkerékpárt. Először Szőnyi Ferencet (a komáromi versenyző éppen pénteken győzött a tízszeres távú iromanen) kerestem meg, hogy nem vállalná-e. Nemet mondott, de ő ajánlotta Breuer-Orbán Károlyt. Elvállalta, és jó részben miatta is választottam a litvániai versenyt, mert már indult ott korábban, ismerte a körülményeket" – mondta Orbán.

Orbán télen sok spinningeléssel készült, majd nyáron lement Breuer-Orbánhoz Tamásiba, ott hajtottak nagy távokat a tandemen, hogy összehangolódjanak, kitalálják a pedálfordulatszámokat és az iramot.  

Orbán Csabát vezeti Breuer-Orbán Károly futás közben
Orbán Csabát vezeti Breuer-Orbán Károly futás közben
Fotó: Orbán Csaba Kabóca/Facebook

„A segítőm nem csak egy egyszerű dupla iromant teljesített, hatványozott erőfeszítésre volt szüksége miattam. Úszás közben megállás nélkül jártatnia kellett a száját, hogy segítsen a tájékozódásban, és még azt is el kellett vállalnia, hogy nem úszhat a saját ritmusában. Kegyetlen nehéz ez." 

A kerékpárospálya nem volt túl kedvező nekik, a négykilométeres körön (ebből 90-et tekertek) 37 kanyar tördelte folyamatosan a ritmust, és a kormányzás is sok erőt felemésztett. 

Még inkább felértékelődött a segítő teljesítménye azután, hogy kiderült, már az úszás közben beverte a térdét, ami a 360 kilométeres kerékpározásban még rosszabb állapotba került. Breuer-Orbán még elkezdte a futást, de 21 kilométernél kénytelen volt kiállni. A kísérőcsapat tagjai ugrottak be vezetni Orbánnak, hogy beérjen a célba. 

„Meg sem fordult a fejemben, hogy feladjam, ez nem igen szokott felmerülni, csak az volt a kérdés, hogy beérek-e a 34 órás szintidőn belül. Egy úthibába én is odavertem a lábamat, meg is húzódott a rüsztöm, ilyenkor minden probléma halmozódik. Azt sem szeretem ilyenkor, ha hátbaveregetnek, mert olyan, mintha egy péklapáttal ütnének. Az utolsó 30-40 kilométert már sántikáltam, futottam és gyalogoltam felváltva, minél nagyobb tartalékot próbáltam szerezni, hogy ne legyen gond a szintidővel." 

Ezzel nem is lett probléma, majdnem másfél órával hamarabb beért Orbán a 34 óránál, aki csak öt-öt percekre állt meg néha, hogy rendesen egyen-igyon vagy masszíroztassa a lábát.

„A befutó csodálatos volt, igazi fesztiválhangulat uralkodott, több ezer ember őrjöngött végig, még hajnali négy-ötkor is kint üldögéltek, és szurkoltak a parkban fiatalok, ahol kijelölték a kerékpárpályát, felemelő volt. A versenyrendezők is a tenyerükön hordoztak, annyira örültek, hogy náluk csináltam meg a dupla ironmant."

Orbán ezzel a versennyel vonul vissza a teljesítménysporttól, már csak örömből fog ezentúl indulni.  „Örülök, hogy elvállaltam a dupla ironmant, de még egyszer nem kívánnám. Túl durva, nagyon extrém terhelés. Hajrá, mindenkinek ajánlom, aki alkalmas rá, és fel tud készülni, nekem egyszer elég volt, de talán így is példát mutattam másoknak is."