Natália
1 °C
7 °C

Hosszú Katinka feltámadt, Milák óriási versenyben második

HUSZ8113
2017.07.29. 17:52
Megvan az ötödik magyar érem a vizes világbajnokságon, Hosszú Katinkának van most már ezüstérme Budapestről.

Hosszú Katinka péntek délután épp az újságírók előtt várta és nézte tévén, hogy mire elég a 200 hát elődöntőjében elért idő. Ökölbe szorított adta tudtára mindenkinek, miután kiderült, hogy bejutott, mennyire fontos neki, hogy ússzon ebben a számban. Még akkor is, ha az egyes pálya jutott neki - a hetedik idő erre elég -, hiszen Magyarországon pontosan tudják Czene Attila 96 sikere óta, mekkora sikert lehet elérni a mezőny szélén. Majdnem összejött egy újabb arany.

A magyar úszónő a két évvel ezelőtti vb-n harmadik lett, a riói olimpián sokáig vezetett, aztán az utolsó métereken megelőzte őt Maya DiRado.

Példaképe, Egerszegi Krisztina ebben a számban érte el legnagyobb sikereit, ezért is vonzódott a 200 háthoz. Illetve a nagyapja, Bakos László, aki úszni tanította, már egészen kicsi korában mondta neki, kitűnő hátúszó lesz belőle.

Hosszú pénteken arra panaszkodott, hogy mennyire elrontotta a fordulóit. Most ellenben nagyon rendben volt a mozgása, a fordulók is, a tempója. Shane Tusup végig őrjöngött a medence szélén, ezzel is űzte.

Hosszú harmadik idővel fordult ötvennél, féltávnál már a második volt, 150-nél pedig már vezetett. Az utolsó hosszon az ausztrál világbajnok Emily Seebohm megelőzte (2:05,68), de Hosszú így is hatalmas egyéni és országos csúcsot úszott (2:05,85). Az utolsó ötven méteren több mint egy másodperc volt köztük, ez döntötte el az arany sorsát.

Ő az első magyar, aki a 2:06-os álomhatáron belülre került. Eddig három úszásnemben nyert érmet a mostani vb-n.

Az amerikai Kathleen Baker jött be a bronzéremre (2:06,48), a százon világcsúccsal győztes kanadai Masse az ötödik helyen csapott a célba. A jövő emberének kikiáltott 15 éves Regan Smith-nek csak a nyolcadik hely jutott.

"Arannyal felérő ez az ezüstérem, nagyon örülök neki" - lihegte az újságírók előtt, majd ment is, hogy készüljön a vasárnapi 400 vegyesre, amelyiken ő a favorit, és négy éve veretlen rajta.

100 pillangó

A kétszáz pillangóhoz hasonlóan, százon is két magyar jutott a nyolcas döntőbe. A kétszázon ezüstérmes Cseh László a hatodik időt érte el, két és négy éve is ezüstérmes lett százon.

Az érdi Milák Kristóf volt az egész finálé meglepetésembere, kétszer is megjavította a junior világrekordot, a második csúcsával átírta a felnőtt hazai csúcsot is (50,77), épp Cseh rekordját adta át a múltnak. Miláknak ez az egy száma volt, és már alig várta, hogy megmutathassa, mire képes.

A legnagyobb favorit a négyes pályán induló amerikai Caeleb Dressel volt, már csak azért is, mert a 100 gyorson is ő volt a leggyorsabb, és a 100 pillangó döntője előtt jó félórával pedig megnyerte az ötvenet is.

Hogy milyen erős volt ez a döntős mezőny, jól jelzi, hogy a kétszáz budapesti bajnoka, Chad Le Clos lemaradt róla.

A 17 éves Milák hatodiknak, Cseh nyolcadiknak fordult. Dressel simán vezetett, de a második ötvenen borzasztóan rákapcsolt Milák és folyamatosan közelítette az elsőt, miközben rendre hagyta le a riválisait. És most a benyúlása is remekül kijött, 50,62-es idejével a második lett első felnőtt világbajnokságán. Ez megint országos rekord, és junior világcsúcs is egyben. 

Dressel a világcsúccsal volt versenyben, de négy század kellett volna neki, hogy Michael Phelps idejét megjavítsa. 49,86-ot úszott. 

A harmadik helyen holtversenyben az olimpiai bajnok Joseph Schooling jött be és az angol James Guy (50,83).

Cseh László az ötödik helyen érte el a falat, 50,92-vel. A második százon 27 másodperc alá került, ahogy a győztes és az ezüstérmes.

Kik úsztak még?

Kapás Boglárka ötödik lett 800 gyorson, ezen a távon volt bronzérmes volt az olimpián, de nem tűnt csalódottnak. Bohus Richárd az 50 háton tizedik lett, így nem jutott a döntőbe.

Bohus sokat nem pihenhetett, mert a 4x100-as mix gyorsváltóban volt jelenése. Kozma Dominik a második helyen adta át a váltót, Bohus ezt megtartotta, Jakabos visszaesett a harmadik helyre, Verrasztó Evelin a hatodik helyen zárt. Ha Hosszú Katinka úszik, közelebb lettünk volna az érmekhez.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?