Szilárda
-4 °C
3 °C

A magyar testépítő, akit még Schwarzenegger is megdicsért

2018.01.03. 14:07

Bitter István az egyik első magyar testépítő volt, az 1960-as években igazi szakirodalom nélkül, maga találta ki, hogyan építhet hatalmas izomzatot. Első versenyét a véletlen hozta. Később Schwarzenegger ismerősként üdvözölte.

Bitter István fénykorában

A most 72 éves Bitter atlétaként kezdte, de nem sikerült elérnie a válogatottságot, így új sportág után nézett. Ekkor kezdett el keményen gyúrni.

„Úgy akartam kinézni, mint egy igazi nagymenő élsportoló, akinek megcsodálják az izmait, aki deltás, és ezért az XXXL-es trikók is feszülnek a felsőtestén. Kezdetben fogalmam sem volt arról, hogy hány tárcsát kell felpakolnom a vasrúdra, hány felülést kell csinálnom a kockás hasizmokért, ahogy azt is csak találgattam, miként lehetne irigylésre méltó vastagságú a bicepszem" – nyilatkozta az SzPressz Hírszolgálatnak.

Edzéseihez a Testnevelési Főiskolán tanultakat használta fel, a TF alagsori konditermében is készült, a tanáraitól azonban nem kapott elismerést. „Kézikönyv és kezdetben edzőtársak nélkül, a sötétben tapogatódzva lettem a body building hazai meghonosítója, az első versenyek szervezője, az edzéstervek készítője és a versenyszabályok megalkotója. Úgy is mondhatnám, hogy egy sokáig lenézett testkultúra misszionáriusa, akinek a követőit manapság már ezrekben mérik."

A testépítést kapitalista csökevénynek tartották a hatvanas években, a sportirányítás nem is ismerte el hivatalos sportként. Bitter „fű alatt" szervezte a sportágat. Végül 15 magyar bajnokságot tudott rendezni és külföldi versenyzőket is idehozott. Ő ritkán jutott el nemzetközi versenyekre, hiába kapott meghívásokat.

Arnlod Schwarzenegger és Bitter István
Arnlod Schwarzenegger és Bitter István

„Mint autodidakta sportoló és sportszervező 1970-ben a menyasszonyom társaságában valahogy mégiscsak eljutottam az észak-lengyelországi Sopotba. A tengerparton sétáltunk, amikor odalépett hozzám egy srác, és azt mondta: «Te aztán igazán jól nézel ki! Gyere és gyorsan nevezz be a versenyünkre, de siess, mert azonnal kezdünk.»” A teremben aztán a kezembe nyomtak egy fürdőgatyát, ami olyan volt, mint idehaza egy ódivatú fecske, és máris a színpadon találtam magamat. A többieket lesve igyekeztem felvenni a különféle pózokat, és nem lehettem annyira béna, mert a harmadik helyen végeztem. Hét évvel később a franciaországi vb-n Arnold Schwarzenegger társaságában is megmérethettem magamat, és soha nem fogom elfejteni, hogy a szaklapok olvasójaként ismerősként üdvözölt, megdicsért, és aztán még leveleztünk is egymással.”

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!