Feltörölték a szőnyeget a magyar szambószövetség alelnökével az Európa Játékokon

D  AS20190622014
2019.06.22. 17:36

Sirankó Ferenc mindkét mérkőzését elveszítette a szambósok 100 kilogrammos súlycsoportjában a minszki Európa Játékok szombati versenynapján, így hetedikként zárta a viadalt. A Megyer SC 34 éves versenyzője – aki egyben a Magyar Sambo Szövetség alelnöke – a sportág egyetlen magyar képviselője Fehéroroszországban.

Sirankó az utolsó, nyolcadik helyen került a nyolcfős mezőnybe, első ellenfele pedig rögvest a többszörös világbajnoki ezüst- és bronzérmes Viktors Lesko volt, akit harmadikként rangsoroltak. Az esélyek tehát igen határozottan a lett rivális mellett szóltak, de arra talán még maga Lesko sem számított, hogy mindössze nagyjából fél perc alatt végezni fog a magyarral.

A lett egyből földre vitte a két méter magas Sirankót, előbb a lábát, majd a karját szorította, a hazai szövetség alelnökének pedig nem maradt más választása, mint lekopogni – azaz feladni – a küzdelmet. Lesko a jegyzőkönyv szerint úgynevezett totális győzelmet aratott, és ezzel ő került az elődöntőbe.

A magyar szambós második meccsén a negyeddöntő többi vesztese közül a moldovai Denis Tachiival találkozott. Ezen a meccsen már valamivel több esélye volt, ám a vége így is 7-0-s vereség lett.

A mindkét mérkőzését elvesztő, a tornán még pontot sem szerző magyar szambós az MTI-nek értékelte szombati teljesítményét.

"A lett fiú a győzelemre is esélyes, nem volt meglepetés, hogy legyőzött. Az viszont váratlanul ért, hogy mindjárt az elején a földre vitt, mert ő a dzsúdós múltjával általában fent dolgozik. A vereségen sikerült hamar túltennem magamat, a következő ellenfél dolgát is próbáltam megnehezíteni, ez talán sikerült is" – magyarázta a sambo világtérképén hazánkat egyedül képviselő versenyző.

Aki a moldovai ellenfelétől elszenvedett 0-7-es vereség ismeretében egy kissé talán meglepő módon azt mondta, hogy vegyes érzésekkel zárja a tornát, mert szerinte a második mérkőzését akár meg is nyerhette volna, bár úgy látja, a hetedik hely a realitás.

Ami a szambót illeti, a név egy orosz eredetű katonai birkózást takar, amely az úgynevezett "alávetéses", leszorításos, vagy feladásra kényszerítő birkózások közé tartozik. Eredetileg támadó-önvédelmi célú pusztakezes harci technika, alapjait leginkább a cselgáncs és a szabadfogású birkózás képezi. A sportágat tavaly ismerte el hivatalosan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

(MTI)

(Borítókép: Kihirdetik a lett Viktors Resko győzelmét Sirankó Ferenc ellen a férfi szambo 100 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében a II. Európa Játékokon a minszki Sportpalotában 2019. június 22-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)