561 hajóval startolt el az 51. Kékszalag

2019.07.18. 10:30

Elrajtolt az 51. Kékszalag Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 561 hajó nevezett a versenyre.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkára elmondta, harminc hajóosztályban versenyeznek a vitorlázók a tókerülő versenyen. Az induló hajók közül

  • tizenegy legénysége csak külföldiekből áll,
  • hat női kormányos is nevezett,
  • egy csak nőkből álló csapat is elstartolt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggeli előrejelzése szerint az éjszaka folyamán átvonult csapadékrendszer nyomán a Balaton keleti medencéjében gyenge, vagy mérsékelt keleti, északkeleti szél fúj, amelyet a nap folyamán változó irányú légmozgás vált fel. Napközben a gyakran felhős idő miatt a gyenge, változó irányú alapszelet legfeljebb a rövid ideig tartó záporok, esetleg zivatarok okozta kifutószél válthatja fel átmenetileg. Amennyiben zivatar kialakul, abból a legerősebb széllökések 55-65 kilométer per óra körül lesznek, majd gyorsan leáll a szél.

A hajósokra több mint

150 kilométeres út vár: a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével, majd Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 órájuk van, hogy teljesítsék a távot.

A verseny abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7:13:57 óra alatt ért célba.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.

február 6., 17:48

  • Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.

február 6., 18:38

  • Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.

február 6., 18:02

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.

február 6., 17:10

  • Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.

február 6., 19:56

  • Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.

5 perce

  • Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.

február 6., 19:48

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

3 órája

  • Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.

február 6., 16:45

  • Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.

február 6., 13:33

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

59 perce

  • Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.

február 7., 06:29

  • Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.

február 6., 15:02

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

6 órája

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

29 perce

  • Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.

február 6., 10:44

  • Sport
Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között

Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között

Különleges hétvége előtt állnak.

február 6., 10:17

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája

  • Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.

20 perce

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

9 órája

  • Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt

Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt

A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.

február 6., 11:48

  • Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése

Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése

Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.

február 6., 09:18