Megvágták az állami pénzt, eredményesebbek lettek

GettyImages-589395938
2019.09.28. 08:35

Hétfőn közölte az Eurostat, hogy százalékos arányban Magyarország költ az Európai Unióban a legtöbbet a sportra. A kormányzati kiadások 2,5 százaléka megy erre a területre, míg Dánia éppen az EU-átlagnak megfelelően támogatja az ágazatot, vagyis 0,7 százalékkal. Az országban a szabadidősportot is kiemelten támogatják, az is benne van ebben az adatban, míg nálunk a létesítményekre szánt pénzek szerepelnek benne, de a tao-támogatás nem.

Dániát azért érdemes kiragadni, mert az ország forrást vont ki a sportból az elmúlt években, ám ennek ellenére javított az eredményességén. Mindez Gulyás Erika disszertációjából derült ki.

Az Egyesült Királyságot szokták rendszeresen példaként hozni, ahol teljesen megváltoztatták a sport rendszerét (UK Sport), miután az 1996-os olimpián mindössze egy aranyat nyertek. Azóta a leginkább prosperáló rendszer az övék, és 27 riói arannyal – Kínát megelőzve - bejöttek az Egyesült Államok mögé a második helyre. A britekkel azonban nem szerencsés az összevetés, mert nagyobb és lényegesen tehetősebb ország.

Itt van néhány adat az 5,7 milliós Dániáról, és a 10 milliós Magyarországról.

  • Dánia hat érmet szerzett (1992, 1996, 2000) majd 2004-ben hetet, 2016-ban azonban tizenötöt.
  • Magyarországnak 1992-ben még 30 érme volt, 2016-ra ez megfeleződött, és 15 lett
  • Dánia a 15 érmet 9 sportágban szerezte 2016-ban.
  • Magyarországnak 4 sportág nyert.
  • A dán küldöttség 120 fős volt, a magyar 160.
  • Dániában a kerékpár, tollaslabda, evezés, vitorlázás, vagyis a világban népszerű, nagy konkurenciát jelentő sportágak nemcsak jelen vannak, hanem éremszállítók.

A közös pont a két ország sportjában a kajak és az atlétika, Kozák Danuta épp Jörgensent verte, atlétikában 400 gáton lett egy ezüstjük, míg nekünk egy Márton Anita súlylökésben hozott egy bronzot.

Ami még igazán nagy szó, hogy a dánoknál a 4x100-as női vegyesváltó nyert úszásban bronzot. Magyarország nagyhatalom az úszásban, de általában egy-két kimagasló versenyzője van, négyet nem tud kiállítani. (1952-ből van váltóarany, a 4x100-as női gyorsváltó nyerte.)

A magyar versenyzők a 8 arannyal az igen előkelő 12. helyezést érték el az összetettben, a dánoknak a 28. pozíció jutott,

mert csak két első helyük volt. Az 50 gyorson győztes Pernille Blume mellett a férfi kézilabda olimpiai bajnokcsapat, amit története legnagyobb sikerét ért el.

Blume 4 millió forintnak megfelelő 100 ezer koronát kapott hazájában, és rendkívül boldog volt, hogy nem kell adóznia belőle, hanem különengedéllyel megtarthatta a teljes összeget. Nálunk 35 millió forint járt egy aranyérem után.

Gulyás Erika megállapította tanulmányában, egy nemzet olimpiai sikerességét leginkább a gazdasági ereje, lakosságszám, a tradíció 50 százalékban megmagyarázzák.

1992 óta az olimpiai teljesítményben a legnagyobb negatív irányú változás a SPLISS konzorcium által vizsgált országok között nálunk következett be. A cég ezeket az országokat vizsgálta: Ausztrália, Belgium, Brazília, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Japán, Korea, Portugália, Svájc.

Magyarország eredményessége (1992-2016) 4 százalékról kettőre esett vissza, és az állami dotáció csak a sikeresség szinten tartására volt elegendő. A 2004-es és 2016-os olimpiai szereplés, és a világban elfoglalt helyünk nagyjából hasonló. Dánia ugyanebben az időszakban kettőről négyre emelte a súlyát.

Az más kérdés, hogy itthon az állami pénzek négy sportágat stafíroztak ki igazán, a teljes büdzsé 80 százalékát elviszi a futball, kézilabda, kosárlabda és a vízilabda.

A dánok egyébként öt éve alaposan tanulmányozták a magyar sport felépítését, meglátogatták a MOB-ot, voltak a NEKA-n, és más országokból is összegyűjtötték a tapasztalataikat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!

Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!

Vannak, akik már most látják a jövőt.

február 8., 20:04

  • Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.

február 8., 20:48

  • Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.

február 8., 19:28

  • Sport
Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira

Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira

Jimmy Butler levezényelte az NBA történetének egyik legnagyobb fordítását.

február 9., 09:10

  • Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.

február 8., 23:17

  • Sport
Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben

Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben

A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.

február 9., 08:36

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.

február 9., 08:12

  • Sport
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.

február 8., 07:03

  • Sport
Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

A piros zászló nagy lehetőségtől fosztotta meg a tehetséges magyar versenyzőt.

február 8., 17:28

  • Sport
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.

február 8., 06:21

  • Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.

február 8., 06:22

  • Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.

február 9., 11:02

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert

Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert

A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.

február 8., 18:24

  • Sport
Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában

Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában

Magas színvonalú vívást mutatott be a párizsi olimpia bronzérmese.

február 8., 19:08

  • Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Az új sztár neve Jhon Duran.

február 8., 07:35

  • Sport
Először játszott a Fradiban a decemberben megszerzett BL-győztes futballista

Először játszott a Fradiban a decemberben megszerzett BL-győztes futballista

A beszámolók szerint jól mozgott a Tiszafüred elleni edzőmeccsen.

február 8., 15:49

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

  • Sport
Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!

Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!

Puskásékat kellett csodálnunk ahhoz, hogy erre rádöbbenjünk.

február 8., 10:51

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

1 órája

  • Sport
Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását

Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását

A csapat jelenleg az élvonal 12. helyén áll.

február 8., 13:12

  • Sport
A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni

A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni

A magyar válogatott korábbi irányítója próbálta meg megtanítani nekünk az alapokat.

február 8., 17:06

  • Sport
Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti

Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti

A MÖSZ új elnöke szerint mindenki tisztában volt a fenyegető veszély mértékével.

február 8., 14:32

  • Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.

1 órája

Neked ajánlott