Budapestre jön a FIFA elnöke, az újságírók kongresszusára
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke is részt vesz a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) éves kongresszusán, amelyet jövő hét elején Budapesten rendeznek.
Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke, az AIPS európai szekciójának alelnöke, a szervezőbizottság társelnöke az MTI-nek kedden elmondta, a gála helyszínén, a Grand Hotel Budapestben tartanak pódiumbeszélgetést jövő hétfőn. Az eseményen részt vesz a nagy nemzetközi szövetségek képviselői közül Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség első embere, illetve Marius L. Vizer, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség vezetője is.
Az AIPS 83. alkalommal rendezi meg kongresszusát, Magyarország 1965, 1992 és 1999 után negyedszer lesz házigazdája az eseménynek, amelyre 110 országból 310 vendég érkezik Budapestre.
A hétfő esti gálán második alkalommal adják át az AIPS médiadíjait, 11 kategóriában hirdetnek győzteseket, akiknek személyéről egy tíztagú szakmai zsűri Budapesten hozza meg a végső döntést. Emellett az MSÚSZ díjazni fogja a legjobban szerepelt magyar pályázatokat is, valamint itt veszi át díját az AIPS által az év európai női sportolójának választott háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, illetve átadják a legjobb magyar sajtós központnak járó elismerést is.
A nők sportban betöltött szerepéről tartanak majd panelbeszélgetést Babos Tímeával, valamint Polgár Zsófia vezetésével bemutatkozik a budapesti sakkolimpiai pályázat is.
A díjátadót itthon a Sport 1 televízió, világszerte az AIPS több online médiafelülete és több televíziótársaság közvetíti élőben. A műsorvezető Jonathan Edwards brit olimpiai bajnok atléta és Csisztu Zsuzsa sportújságíró, volt tornász olimpikon lesz. Részt vesz az ünnepségen Szabó Tünde sportárt felelős államtitkár, Csányi Sándor MLSZ-elnök és Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Sport
Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobbja
Liverpooli belharc is dúl az elismerésért.
45 perce
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin
Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.
41 perce
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Címlapon
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve
Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.
18 perce
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött
2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.
március 1., 15:36
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Donald Trump tárgyalóasztalhoz ülne Vlagyimir Putyinnal, a nukleáris fegyverekről egyeztetnének
59 perce
- Címlapon
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!
A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.
37 perce
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Címlapon
Erre senki sem számított, az énekes visszalépett, nem indul az Eurovíziós Dalfesztiválon
Mindent köszön, de így döntött.
37 perce
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
tegnap, 14:38
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
tegnap, 13:25
- Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától
Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.
február 28., 15:36
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”
Ügyvédje szerint hamarosan mindent elmondanak, és lesz meglepetés.
február 28., 21:08
- Címlapon
Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt
A gyerekek sokszor nincsenek is tisztában a bántalmazás fogalmával.
40 perce
- Sport
Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után
Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága.
február 28., 18:55
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
tegnap, 19:29
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58