Szalay Balázs az autóját és az összes szponzorát elveszítette
Szalay Balázs autóversenyző szerint súlyosabb a jelenlegi helyzet, mint a 2008-as válság idején volt.
"Az semmi volt ehhez képest, hiszen az autógyárak leállították a termelést, az alkatrész-beszállítók nem szállítanak, az autógyárak pedig sorra mondják fel a szerződéseket, hiszen a marketingbüdzsé csökken ilyenkor leghamarabb.
Néhány hét leforgása alatt egymás után veszítettük el a támogatóinkat, még az Opelt is, amellyel lejárt a szerződésünk, és tizenhat év után először nem tudtuk meghosszabbítani. A mai napon egyetlenegy szponzorunk sincs”
– mondta az eddig 14 Dakar ralin induló pilóta.
Nagy valószínűséggel a gyári csapatok nagy része kiszáll majd az autósport minden szakágából – legalább egy-két évre –, egyszerűen azért, mert nem lesz más választásuk, és nagyon, nagyon lassan költözik majd újra élet az autósportba.
„Nagyon nehéz lesz innen felállni, és most nem elsősorban a sportról beszélek, hanem globálisan a gazdaságról. Sokan mennek majd csődbe, nagy lesz a munkanélküliség, a cégeknek nem lesz pénzük, és az autósport lesz az egyik utolsó, amelyre piaci alapon pénzt szánnak majd. Nem tudom, hogy milyen versenyre tudunk majd egyáltalán elmenni az idén és jövőre.”
Szalay a csapatát mindenképp szeretné együtt tartani, hiszen az elmúlt több mint húsz év alatt számtalan kalandon, nagy győzelmen és nehéz helyzeten mentek át együtt.