Ha felpofoz valaki, most halhatatlan lehetnék

Disneyland. Ez volt az első gondolatom. Én pedig szerencsés vagyok, mert oda érkeztem. Ameddig a szem ellátott, pást volt. Isten bizony gondoltam rá, amikor először beléptem ebbe a terembe, hogy nem álom ez, és a valóság időközben valahol véget ért.

Összesen 49 pástot láttam, mint később megtudtam. Szatmáron nekünk hat volt, de lehet, hogy most sokat mondtam.“

A németországi Tauberbischofsheimben vagyunk, nem nehéz kitalálni, a vívóteremben. A 14 ezres kisváros egykoron összeforrt a vívással, itt tette meg az első lépéseket Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelenlegi elnöke. Bach az 1976-os győztes tőrcsapat tagja volt, a kezdeti nagy sikerek egyik topvívója.

Az idegenvezetőnk természetesen nem ő – bár a háza nincs messze a vívószentélytől –, hanem Rita König, ő osztotta meg velünk, mi járt a fejében 1990-es érkezésekor. König az utolsó tőrvívónő, aki az egész Németországban ismert, a világban pedig rettegett klubnak olimpiai érmet szerzett. 2000-ben, Sydney-ben egyéniben az ezüst lett az övé, csapatban pedig a bronz.

A klub nincs jó bőrben

Egykor Helmut Kohl kancellár is meglátogatta a várost, elsősorban Emil Becket. Őt Magyarországon hagyományosan vívópápának nevezték, aki olyan szenvedéllyel szerette a sportágat, mint senki más egész Németországban. Beck soha nem volt jegyzett vívó, fodrász volt a szakmája. 1951-ben, a moziban látott egy filmet, akkor ragadta meg a vívás, és soha többé el nem engedték el egymást.

Először egy gimnázium pincéjében tanította a kitörést, a védést és a visszaszúrást, ez a terem a mai napig megvan. A fűtés csövein még látszanak is a nyomok, ahová a tőr hegye csapódott, és leverte a burkolatot. Beck évtizedeken át volt a csúcson, a szöuli olimpián három versenyző állt a dobogón a klubjából. Anja Fichtel nyert, Sabine Bau lett a második, Zita Funkenhauser pedig a harmadik. (Jánosi Zsuzsa a negyedik, a magyar újságokban nem kis visszhangot váltott ki az ő csörtéjének a bíráskodása.)

Beck hatalma csúcsán nem fértek el a szponzori zászlók a parkolóban, egy-egy verseny tradicionálisan nagy eseménynek számított. Mára megkopott ez a csillogás. Új vezetés jött, már König sem dolgozik a klubnál, bár korábban edzősködött, és a marketinget is irányította.

A most 43 éves König azért beszél magyarul, mert Szatmáron, magyar családban nőtt fel. Németes neve ellenére a családban a magyar volt az egyetlen nyelv, édesanyja Daróczy Margareta. Kevéssel a 89-es romániai forradalom előtt sikerült édesapjának elintéznie, hogy elmehetnek Szatmárról, ahol legendás vívóélet folyt, és a legutóbbi olimpián győztes Simona Pop is ott kapta meg az első leckéket.

Königék ahogy megérkeztek Németországba, Burghausenben laktak, de a vívás miatt Tauberbischofsheimbe költöztek, az ifjú sportoló ott tudott leginkább fejlődni. Édesanyja és testvére, Zsuzsa is ott él – természetesen magyarul beszélgetnek egymás között –, futballedző édesapja már nincs köztünk.

Alig telt el hat év a Németországba érkezésük után, máris esélye volt arra, hogy bekerüljön az olimpiai csapatba, hiszen 1995-ben Párizsban az ifik között megnyerte a világbajnokságot egyéniben. Szívósan küzdötte fel magát a német ranglistán az ötödik helyre, de mivel akkor már csak négyen mehettek, ő kiszorult az atlantai csapatból. 2000-ben azonban – részben a dacnak is köszönhetően – már megkérdőjelezhetetlen tagja lett a válogatottnak. Ráadásul a németek női tőrcsapata megnyerte az olimpia előtti világbajnokságot 1999-ben Szöulban, annak már ő is fontos tagja volt.

Ahogy megérkezett élete első olimpiájára, bement a terembe, és látta, hol lesznek az éremmeccsek, fent a pódiumon, kiemelt helyen, elszorult a szíve. A rutinos ászok eközben panaszkodtak, csúszik a pást, nem a legjobbak a fényviszonyok, hunyorogniuk kell.

Őket hallgatva arra gondoltam, úristen, milyen csodás lenne, ha engem is oda szólítanának, az emelvényre. Engem nem érdekelne, hogy csúszik, vagy vakít a lámpa, csak az, hogy ott vívhassak.

Nem kapott könnyű sorsolást, csapattársa, Sabine Bau is az ágán volt. Az idősebb Bau próbálta rábeszélni, hogy menjen el még egy versenyre az olimpia előtt, mert ha ott jól vív, jó eséllyel elkerülhetik egymást, de König végül nem vállalta a moszkvai világkupát.

Így hát összekerültek, 15-11-re megverte Baut Sydney-ben, akinek ez volt az utolsó esélye arra, hogy egyéniben is olimpiai bajnok legyen, hiszen ő már a 88-ban győztes csapat tagja volt, de az egyéni finálét elveszítette.

A nyolc között Mohamed Aidával került össze, és 15-8-ra nyert. Úgy emlékszik vissza, hogy a tőrének hegye pontosabb volt, mint a még jelenleg is aktív, a hetedik olimpiáját célba vevő magyarnak. Mohamed nem szeretett Königgel szemben vívni, a stílusa nem feküdt neki. König nagyon becsüli a kitartását, hogy még most is ott van a páston, holott egy évvel idősebb nála, és két gyerekeket is nevel az élsport mellett.

Karnyújtásnyira az aranytól 

Na, de vissza Ausztráliába. A négy között az olasz Giovanna Trillini jött – immár fent azon a bizonyos pódiumon, fent a fényben. Az olaszról elég csak annyit mondani, hogy háromszoros olimpiai bajnok.

„Az volt bennem, hogy ha őt nem verem meg, akkor keresztet vethetek az éremre. Mert a másik párban Badea és Vezzali harcolt egymással, egyikük stílusát sem kedveltem. Trillinit viszont úgy éreztem, el tudom kapni, ő az én stílusomat nem kedvelte annyira. Egy életem, egy halálom, megpróbáltam. Viszonylag könnyen, 15-10-re megvertem. Előttem van a csörte, az egyenes támadásaim, jó volt vívni, könnyedén ment. Élveztem is.

A döntőre viszont aztán teljesen kiürültem. A gondolataim, a testem. Fizikailag nem bírtam.

Ha felpofoz valaki, hogy szép-szép, amit elértél, de ilyen esélyed nem lesz még egyszer arra, hogy halhatatlan legyél. Mert a bajnok halhatatlan a világ minden pontján, míg a másodikat könnyen elfelejtik. Mert az csak második.

Utólag persze könnyű visszagondolni, hogy egy karnyújtásnyira voltam az aranytól, de harc után okos a katona.”

A döntőben öt találatig jutott, akkor érezte meg ismét testközelből, hogy Vezzali mekkora játékos. Ő később hat olimpián állt a dobogó tetején, egyéniben az volt az első sikere. 2004-ben és 2008-ban is megvédte a címét. Könignek nem sikerült felborítania az esélyeket.

„Boldog voltam, mert a legjobb német lettem. De nehéz volt az az érem. Folyamatosan éreztem a súlyát. Öleltem magamhoz. Féltem elaludni, mert azt hittem, hogy csak álmodom, és keserű lesz az ébredés. Szeptember 21-én csütörtökön érmes lettem, de mi lesz pénteken?”

Elmaradt az álomdöntő csapatban

Hátravolt még a csapatverseny, ahol általában gyengén szokott vívni az, akinek az egyéniben jól megy. Neki nem ment rosszul pár nappal később sem, fel tudott töltődni, hiszen rengeteg új inger érte. Tévéstúdiókba hívták, interjúkat adott, fogadásokra járt.

Az oroszokon átléptek, 45-35-re nyertek, a lengyelektől viszont kikaptak az elődöntőben, így az olaszok elleni álomdöntő elmaradt. Az amerikaiak ellen ő lett a befejező ember, mert úgy döntöttek a csapattársai, Ann Marsh ellen neki megy a legjobban. „45-42 győztünk, jött egy újabb érem, az már nem volt annyira nehéz, mint a másik, pedig a tudásom javát adtam azért is. Akkor már nem féltem a másnaptól.”

Más vívó nem vitt haza két érmet is, a németeknek akkor nem volt aranyérmük vívásban. Akkoriban sokat kérdezték tőle, hogyan lett vívó, miként került Németországba. Ha a nővérének nem tetszett volna meg a sportág, talán neki sem.

„Vidd magaddal a kicsit is, mondta édesanyám Zsuzsának. A mai napig hálás vagyok neki, hogy szót fogadott, és elvitt a vívóterembe. Pedig eleven és rossz voltam, mint egy fiú. Apám imádta a futballt, jó játékos és később jó edző volt. Sokszor voltam vele a pályán, de lányoknak ebben az időben még nem létezett a futball.

Emlékszem, anyukám milyen csodálatos szürke és piros sisakot varrt nekem. Nem egy standard darab volt, nagyon menőnek éreztem, épp a különlegessége és a színei miatt.

Romániában nem volt könnyű az élet akkoriban. Egy éven át alig kaptunk tőrt a kezünkbe, de én épp a sisak miatt nagyon élveztem még a fegyver nélküli edzéseket is.”

Nyavalya másodiknak lenni vagy harmadiknak

Az első versenyén harmadik lett, és rögtön arra gondolt, nem szeretné, ha gyorsan visszajönne ez az érzés, mert csalódásnak értékelte. Nem igaz szerinte, hogy meg lehet tanulni veszíteni, hogy hozzá lehet szokni az érzéshez. „Bennem az volt, akar a nyavalya másodiknak lenni vagy harmadiknak. A szüleim megértették ezt.”

Sydney után nem úgy alakult az élete, ahogy elképzelte. Fájdalmasan érintette, hogy 2001-ben nem vitték ki a vb-re, a pályafutásába pedig nem fért bele több olimpia. 2009-ben kisfia született a világbajnok tőröző Uwe Römertől. A fiú – akit most most éppen a kézilabda érdekel – nemrég azt kérdezte, hogy miért beszél magyarul. Sőt, azt is kérdezte, hogy ő most valójában kicsoda és honnan származik.

„Abban a korban van, amikor már komoly kérdéseket tesz fel. A választ lehetne bonyolítani, de szerintem nagyon is egyszerű.

Keverékek vagyunk. Hoztunk egy kicsit mindenhonnan, amire mindenkor büszkék lehetünk. A keverék kutya sokszor erősebb, életrevalóbb, szívósabb, harcosabb, engedelmesebb, okosabb a fajtatisztánál.

Mi is ilyenek vagyunk, én nagyon örülök, hogy itt élek, Németország nagyon sokat segített nekem, hogy kiteljesedjek. Voltam persze kellemetlen helyzetben is, amikor beültem egy spanyol taxiba, és a sofőr hallhatóan a nácikra utalt a német nyelvet hallva. Nem akartam jelenetet, hogy fogalma sincs arról, miről beszél. Büszke vagyok, honnan indultam, hogy most magyarul beszélek. Édesanyámnak azt mondom, káposztás laskát szeretnék estére, ő pedig segít nekem ebben. Erdélyben laskának hívtuk, nem tudom másnak nevezni. A gyerekem is nagyon kedveli az erdélyi ízeket, a magyaros konyhát. Nekem pedig az a dolgom, hogy ezeket mind mind átadjam neki, hogy még inkább kitárjam előtte az ajtót, amikor a származása felől érdeklődik.”