Sport és politika: térdre kényszerített ráció

A sportra régóta úgy tekintettünk, mint az utolsó lehetőségek egyikére, ahol nem kell politikával foglalkoznunk, együtt szórakozhatunk gondtalanul, pártpolitikai hozzáállástól és ideológiai nézetektől függetlenül. Nem került állandóan szóba a polgármester vagy az elnök, kinyithattunk egy sört, és szurkolhattunk kedvenc csapatunknak vagy versenyzőnknek. Amerikában kiváltképp így volt ez, és ráadásul a profi ligák mellett hihetetlenül népszerűek az egyetemi bajnokságok is, nemegyszer több tízezer nézővel a lelátókon. Ez nem elírás, a Michigan Egyetem amerikaifutball-csapatának meccsein például nemritkán százezernél is több néző van jelen. A sport tehát az a terület volt, ahol legfeljebb a csapat-összeállításon, vagy játékvezetők ítéletein vitatkozott a közönség. Ez azonban ma már nem így van.

Ennek egyik első előjele azonban nem a klubcsapatok vagy egyetemi bajnokságok résztvevőit érintette, hanem a nemzetközi sporteseményeket, azok közül is mindjárt a legnagyobbat.

Ennek későbbi hatásait akkor még nehéz volt felmérni, aki pozitívan szeretett volna hozzáállni, az akár arra is fókuszálhatott volna, hogy a magyar olimpiai csapatból jelentősen nőtt néhány versenyző éremesélye, például Wladár Sándoré, aki így lett olimpiai aranyérmes (ma a Magyar Úszószövetség elnöke). A dolog persze itt nem ért véget, mivel a következő olimpiát Los Angeles rendezte, amit szinte magától értetődően a volt szocialista országok bojkottáltak, Románia kivételével.

Az olimpiák politikai célra történő kihasználása azóta többé-kevésbé megszűnt, de  sajnos megtaláljuk a folytatást máshol. 2016-ban egy ígéretes amerikaifutball-játékos, a San Francisco 49-ers tagja,

amivel az afroamerikaiak rendszerszintű elnyomása, illetve a feketéket ért rendőri brutalitás ellen kívánt tiltakozni.

A szezon többi meccsén sem volt hajlandó felállni a himnusz alatt, innentől féltérden hallgatta azt végig, amit azzal indokolt, hogy továbbra is szeretne tiszteletet mutatni a hadsereg veteránjai iránt. Akkor talán még ő maga sem gondolta, de gyakorlatilag új korszakot nyitott, és nemcsak az NFL, vagy az amerikaifutball történetében. 

Akcióját ugyanis egyre több NFL játékos követte, a sportág nézettsége viszont jelentősen visszaesett, és a következő évben már az ország elnöke, Donald Trump is foglalkozott a kérdéssel, egyenesen a csapatok tulajdonosait megszólítva követelte a térdelő játékosok kirúgását. Ez ugyan nem történt meg, viszont Kaepernick azóta sem kapott szerződést egyetlen profi csapattól sem.

Kapott viszont a Nike sportszergyártó óriástól, amely üzletet láttak a dologban, és elindult egy hirdetési kampány a volt NFL játékos-részvételével, és a „Believe in something. Even if it means sacrificing everything”, vagyis „Higgy valamiben, akkor is, ha ezért mindent fel kell áldoznod” szlogennel.

A Nike nem sokkal később még jobban belekeveredett az ügybe, mivel később piacra dobott egy sportcipőt a függetlenség napjára időzítve a korabeli, 1776-os zászló képével. Ez ellen viszont Kaepernick tiltakozott, mert szerinte a rabszolgatartók előtt tisztelgett a cég ezzel a gesztussal. A Nike végül visszavonta a cipőt, kiváltva ezzel az arizónai kormányzó haragját, aki egy 2 millió dolláros támogatást meg is vont a cégtől.

2019-ben tehát teljes volt az amerikaifutball és a politika keveredése, sőt, egymás elleni harca, amibe már a sportszergyártók is belekeveredtek.

És a többi sport?

Kaepernick tiltakozása nem maradt sokáig az NFL-en belül. Egy amerikai női labdarúgó, Megan Rapinoe már 2016-ban csatlakozott, igaz, csak néhány mérkőzés alkalmával, de ő is térdelt a himnusz alatt. Nem kellett sokáig várni a nemzetközi kiterjedésre sem, a német Hertha Berlin játékosai már 2017-ben térdeltek, természetesen a német himnusz alatt, ami azonban szintén nem vált hagyománnyá.

Ez talán azért furcsa, mert Németország végképp nem vádolható feketék elleni erőszakkal, így a német himnusz sem lehet az afrikai származásúak elnyomásának jelképe. A német labdarúgó szövetség azonnali vizsgálatot ígért, amiből azonban semmi nem lett, mert a FIFA gyorsan a tiltakozók mellé állt.

A dolog 2020-ban, George Floyd halála után újra előjött, néhány Bundesliga-, illetve Premier League-játékos is térdelt, nem feltétlenül a himnuszok alatt, de a meccs kezdetekor, vagy akár internetes oldalaikon demonstrálva.

Már 2017-ben is volt néhány himnusz alatt térdelő játékos, a dolog azonban 2020-ra vált elterjedtté, amikor már általánossá vált a térdelés – érdekes módon azonban inkább a himnusz előtt, mintsem közben, amit már állva hallgattak végig a játékosok. Az MLB tagjai tovább is fejlesztették a tiltakozást, mivel már 

Az észak-amerikai kosárlabdaliga volt az első a „négy nagy” bajnokság (NBA, NFL, NHL, MLB) közül, amely teljes egységben lépett fel: a 2020-as rájátszás kezdetén kivétel nélkül minden játékos, edző, sőt, játékvezető is térdelt a himnusz alatt. Ez azért is érdekes, mert a többi szövetségtől eltérően elvileg az NBA-nek hivatalos szabályzata is van a himnusz alatti viselkedésről.

A legkevesebb afroamerikai származású játékos a major sportok közül egyértelműen a hokisok között van, ezért azon talán senki sem csodálkozott, hogy az NHL eddig kimaradt az egészből. Eddig. Történt ugyanis, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztott, várva várt rájátszás első meccse előtt, az egyébként kanadai Matt Dumba 

(Az NHL a két ország közös ligája, így mindkét himnuszt eljátsszák a mérkőzések előtt).  

Diákok és gyerekek is ?

A mozgalomban már érintettek az egyetemi, sőt, középiskolai csapatok is. A hihetetlenül népszerű egyetemi amerikaifutball-csapatoknál viszonylag egyszerű volt elkerülni a botrányokat, mivel ezeken a meccseken a játékosok általában az öltözőkben tartózkodnak a himnusz alatt.

A Missouri College of the Ozarks elnöke például bejelentette, hogy az iskola valamennyi csapata megtagadja a játékot olyan ellenfél ellen, ahol a csapat akár egyetlen tagja is térdel a himnusz alatt. Válaszul az Egyetemi Sportolók Szövetsége (NAIA) megváltoztatta a hagyományosan Missouri-ban tartott divízió  2-es   kosárlabda-bajnokság döntőjének színhelyét.

Ennél is szomorúbb talán az, hogy sem a sport politikába történő bevonása, sem pedig a botrányok és széthúzás nem kerülte el a gyerekeket sem. 2017 szeptemberében a lousianai Parkway középiskola igazgatója bejelentette, hogy nem enged játszani olyan diákokat az iskola csapataiban, akik nem tartják tiszteletben a himnuszt. Igéretét be is tartotta, és két, a himnusz alatt térdelő játékost azonnal kivetetett a csapatból, ráadásul mezüket a pálya szélén nyilvánosan elkobozva. Ezzel szemben Kalifornia egyik iskolakörzetében megtiltották a tiltakozó középiskolás játékosok megbüntetését. Számtalan további botrány történt azóta a középiskolai csapatokban, több játékost kiközösíttettek és megfenyegettek mindkét oldalról: térdelésért, vagy annak megtagadásáért is.

És ha csapat sincs ?

Amint láttuk, a napi politikába leginkább a csapatsportok keveredtek bele. Ennek is vége már, mivel augusztusban a Western and Southern Open, vagyis a női tenisz egyik kiemelt versenye során a japán színekben versenyző, de Amerikában élő, fekete felmenőkkel rendelkező  Oszaka  Naomi is bevonta a politikát a sportba. Ő ugyan

Büntetést nem kapott, sőt, a szervezők végül a teljes napi programot törölték és kiálltak a játékos döntése mellett, hangsúlyozva, hogy a teljes Amerikai Teniszszövetség tiltakozik a színes bőrűek hátrányos megkülönböztetése ellen.  Oszaka egyébként a világ legjobban fizetett sportolónője.

Az egyéni sportok közül az egyik legnézettebb, a Formula–1 is érintett már a politizálásban. A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton szeptemberben egy  győzelme után tiltakozó tartalmú pólót viselt és térdre is ereszkedett. A Nemzetközi Autómobil-szövetség (FIA) vizsgálatot és új szabályokat ígért, de Hamilton már most bejelentette: nem hagyja abba a versenyeken történő politikai vélemény-nyilvánítást. 

(Borítókép: Joe Robbins/Getty Images)