Helsinki magyar helyezettje 95 évesen futna a 2023-as pesti vb-n

Béres Ernő hosszú életének egyik legszebb napjára ébredne, ha 2023-ban, a budapesti atlétikai világbajnokság megnyitó ünnepségén tiszteletkört futhatna az új stadionban. Mindezt kereken hetven esztendővel az után tenné, hogy Garay Sándorral, Rózsavölgyi Istvánnal és Iharos Sándorral 4x1500 méteres váltót alkotva világcsúccsal örvendeztették meg az 1953-ban felavatott Népstadion húszezres szurkolótáborát. A Vasas ifjú büszkesége akkor még csak 23 esztendős volt – a pálya pedig salakborítású –, a különleges tiszteletkörre tehát 95 évesen vállalkozna.

Soha nem volt táppénzen

Remélem, hogy három év múlva is olyan remek erőben leszek, mint most, amit a rendszeres sportolásnak köszönhetek. Hetente három alkalommal kétszer is körbe kocogom a Margitszigetet, bírom lábbal és szuflával is a több mint tíz kilométert, máskor pedig a Hajós Alfréd Sportuszoda felé veszem az irányt, és ott teljesítem a szokásos távomat. Büszkén mondhatom, hogy amíg dolgoztam, egyszer sem írtak ki táppénzre, pedig negyvennégy évet töltöttem el testnevelő tanárként a pedagógusi pályán – nyilatkozta az atlétaveterán Béres Ernő az SzPress Hírszolgálatnak.

Meg van győződve arról, hogy a sport 10-15 „ráadás” évvel ajándékozta meg. Leállva és elkényelmesedve, naphosszat a karosszékben lustálkodva már aligha álmodozhatna a 2023-ra tervezett különleges vállalkozásáról. Egyszer már részesült hasonló élményben, amikor a régi Puskás Ferenc stadion lebontása előtt búcsúkört futhatott azon a pályán, amelyen sok világhírű atléta hagyta ott a lábnyomát. Olyanok, mint Steve Ovett, Edwin Moses, vagy éppen Carl Lewis.

A válogatottság felemelő érzése

Résztvevője lehetettem a magyarok „aranyolimpiájának” Helsinkiben, ahol a formámat jól kihegyezve országos csúccsal hetedikként értem a célba az 5000 méteren, úgy, hogy a döntőig három futam akadályát kellett vennem. A számot a „cseh lokomotívként” emlegetett Emil Zatopek nyerte, akit az ellenfelei a 10.000 méteren és a maratoni távon sem tudtak megelőzni. Négy évvel később új tapasztalatokkal felvértezve talán már érmet is nyerhettem volna a Melbourne-i olimpián, de nagy-nagy bánatomra Achilles ínszakadást szenvedtem, ezért csak szurkolhattam a honfitársaimnak. Ha már itt tartunk, nekem a válogatottság volt a siker netovábbja. Ma is úgy gondolom, hogy nincs felemelőbb érzés annál, mint egy országot képviselni, annak becsületéért küzdeni.

Ez a cél vezérelte akkor is, amikor 1953-ban a szövetség szakmai kupaktanácsa arra jutott, hogy a jobbnál jobb magyar közép- és hosszútávfutók összefogva jó eséllyel kísérelhetnék meg a 4x1500 méteres váltófutás világcsúcsának megdöntését. Két-két Vasas, illetve Honvéd versenyzőt állítottak csatasorba, és sikerrel is jártak, pedig addig ez a látványos 15 körös stafétafutás hol a svédek, hol az angolok „fenségterületének” számított.

Napi tízezer lépés a hosszú élet titka

Hála Istennek olyan életet éltem egészen mostanáig, ami kevés embernek adatik meg. Mindig is azt csinálhattam, amit szerettem, de azt is a szerencsémnek mondhatom, hogy nagyszerű családom van, és immár 65 éve élek boldog házasságban a feleségemmel, aki maga is atléta volt, sikeres távolugró. Ő, a lányaim, az unokáim és még a dédunokáim is elfogadták azt a jó tanácsomat, hogy az egészség és a hosszú élet titka naponta tízezer lépés megtétele. Ha esik, ha fúj, minden évszakban. Nem mondhatnám, hogy makkegészéges vagyok, mert néha egy kicsit magas a vérnyomásom, a pulzusom pedig túl lassú, de a kisebb lányom háziorvos férjének köszönhetően kevés gyógyszerrel karban tartom magamat. A legjobb orvosság persze a futás, erre esküdni mernék” –mondta befejezésül a kiváló sportember, aki a kilencedik X-en is túl gyakran vállal versenybírói szerepet.