Baseballban is Los Angelesbe került a trófea
A kaliforniai csapat – amely az elmúlt három szezonban kétszer is kikapott a végjátékban – 32 év után szerzett ismét bajnoki címet.
A helyi idő szerint kedden rendezett hatodik összecsapáson 3-1-re diadalmaskodott a Dodgers. A finálé az egyik fél negyedik sikeréig tartott.
Érdekesség, hogy a Los Angeles-i gárda a meccs közben értesült arról, hogy egyik játékosának pozitív eredményt hozott a koronavírustesztje, az érintettet, Justin Turner ekkor cserélték le.
![A Los Angeles Dodgers nyerte a World Seriest](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3510/35106/351063/35106335_1d5a878577163b8d6d9bbfccb4664752_wm.jpg)
A pandémia miatt rendhagyó szezont rendeztek az MLB-ben is, az alapszakasz csupán 60 meccsből állt, míg a rájátszásba a szokásosnál több gárda jutott be, a párharcokat pedig semleges helyszínen rendezték.
A World Seriesnek a texasi Arlington adott otthont. A döntő legértékesebb játékosa (MVP) a Dodgerst erősítő Corey Seager lett.