Az idénynyitón betlizett a címvédő Lakers

2020.12.23. 09:25 Módosítva: 2020.12.23. 09:25

Vereséggel kezdte az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) 75. idényét a címvédő Los Angeles Lakers. A kaliforniai csapat, amely a 18. bajnoki címére hajt – amivel egyedül állna az örökranglista élén –, városi riválisától, a Clipperstől kapott ki hét pont különbséggel. A vendégektől Paul George 33 ponttal lett a mezőny legeredményesebbje, a házigazdánál LeBron James 22-ig jutott.

A találkozót mindössze 72 nappal azután rendezték, hogy októberben véget ért a Lakers Miami Heat elleni párharca a döntőben,

így ez volt a liga történetének legrövidebb holtszezonja.

Kikapott első meccsén a 2019-ben finalista Golden State Warriors is, amely a 26 pontos Kyrie Irving vezette Brooklyn Nets otthonában szenvedett 26 pontos vereséget. A találkozó igazi „durranása” az volt, hogy az előszezon után végre tétmeccsen is pályára léphetett a Brooklyn Nets új sztárja, Kevin Durant. Ráadásul  rögtön az ellen a csapat ellen tért vissza, amelynél az ez idáig utolsó meccsét játszotta. Durantnak öt percre volt csak szüksége ahhoz, hogy elérje a tízpontos határt, így tartotta a lépést Kyrie Irvinggel, aki szintén hosszú idő után játszott először bajnokit, és aki nem egészen tíz perc alatt 17 pontot vert be a Warriorsnak. A két ász parádéjának statisztikája:  Durant 25 perc alatt 22 ponttal, 7/16-os mezőnymutatóval, 5 lepattanóval, 3 gólpasszal és 3 labdaszerzéssel zárt, Irving pedig szintén 25 perc alatt 26 pontig és 4 gólpasszig jutott. A Brooklyn összességében kiütéses győzelemmel kezdte a szezont, Steve Nash győzelemmel debütált edzőként, a gárda pedig 2012 óta először tudta megnyerni az idény első mérkőzését.

Eredmények:

Los Angeles Lakers–Los Angeles Clippers 109–116

Brooklyn Nets–Golden State Warriors 125–99