Megkapták a fejmosást a focistafeleségek
Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója felhívta a focisták feleségeinek a figyelmét arra, hogy milyen sok múlik rajtuk, és mindezt a közmédia sportműsorában tette meg. Beszélt egyéb dolgokról is, amelyek érdekesek lehetnek a futball szerelmeseinek, például arról, hogy Supka Attila marad a csapat edzője, vagy hogy a kapusteljesítmény az utóbbi időben kritikán aluli – írja a Nemzeti Sport –, azonban a lényeg valahol a beszélgetés végén hangzott el, és így nőnap előtt különösen pikáns.
Közölte ugyanis, hogy beszélgetett a focisták párjaival arról, hogy szerinte a nők mit tehetnének azért, hogy életük párja még kiválóbb futballistává váljon annál, mint amilyen most. Hozzátette, hogy egy korábban alkalmazott technikát vett elő azzal, hogy a feleségekhez, barátnőkhöz szólt.
Meghívtuk őket, beszéltem velük, és tőlük kértem számon a játékosok teljesítményét
– kezdte kendőzetlenül a beszámolóját Révész Attila, és azzal folytatta, hogy bár mindenkihez más hangon kellett szólni, a nők vállalták, hogy minden eszközzel a segítségükre lesznek, és megértetik a párjukkal, hogy nekik az elsődleges feladatuk az, hogy a pályán jó teljesítményt nyújtsanak. Egy félmosollyal az arcán megjegyezte, volt olyan téma is, amire a nők húzták a szájukat, ehhez azonban diszkréció szükséges, úgyhogy nem részletezné az elhangzottakat.
Mindenesetre a kevésbé indiszkrét részekből álljon itt egy rövid summázat, ahogy az a maga teljes valójában elhangzott:
Jön a jó idő, és nem azt szeretnénk, hogy a kisgyerekeikkel és a kutyával a városban sétáljanak majd, és jól érezzék magukat, hanem azt, hogy a férjüket otthon engedjék aludni, akik ne a kisgyerekkel egy szobában legyenek, és ne várják el azt, hogy éjszaka a futballista keljen fel a gyerekhez, mert ez nagyon sok esetben előfordult. Úgyhogy arra szerettem volna a hölgyeket ösztökélni, gondolva itt elsősorban a külföldi játékosok párjaira, hogy ha szeretnének Magyarországon, ilyen jó körülmények között maradni, akkor nekik is feladatuk van, és a barátjukat, férjüket a legjobb állapotba kell hozni.