Hosszú Katinka megkapta a második védőoltását
Hosszú Katinka is megkapta a koronavírus elleni védőoltást – olvasható a Semmelweis Egyetem Facebook-oldalán.
A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok magyar úszónőt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora oltotta be a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, Budapesten. Merkely Béla is bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán, amelyben azt írja: Hosszú Katinka pályafutását már 2015 óta kíséri figyelemmel, és segíti, támogatja, ahol tudja.
A háromszoros olimpiai úszónő a mai napon megkapta a második Pfizer-oltását is, így irány a tokiói nyári játékok, amely már sorozatban a negyedik olimpiája lesz Katinkának. Drukkolunk, bajnoknő! Hajrá, Katinka, hajrá, magyarok!
– írja a Semmelweis Egyetem rektora.
Mint megírtuk, január végén megkezdődött a nyári és téli olimpiára készülő magyar sportolók koronavírus elleni oltása a Sportkórházban (OSEI). Arról is beszámoltunk, amikor Hosszú Katinka az első oltását vette fel februárban: az úszónő Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjában beszélt arról, hogy megkapta a Pfizer-vakcinát.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását
Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.
február 6., 17:48
- Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott
Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.
február 6., 19:56
- Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője
A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.
február 6., 16:45
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
1 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
1 órája
- Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt
Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.
február 6., 18:38
- Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül
A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.
február 6., 16:29
- Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián
A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.
február 6., 17:10
- Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok
A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.
február 6., 19:48
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
3 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
5 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
6 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
8 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
1 órája
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon
Edzésen történt a baj.
február 6., 23:35
- Sport
Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en
A teherautóra szerelt alkotás egy születésnapi ünnepségsorozat része.
február 6., 14:40
- Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool
A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.
február 6., 20:08
- Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről
Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.
február 6., 09:17
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya
Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.
február 6., 13:33
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
9 órája
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
2 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
25 perce
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
11 órája
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
7 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
13 órája
- Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban
Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.
február 6., 15:02
- Sport
Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület
A magyar válogatott csapatkapitánya és Mohamed Szalah ellentétes oldalra keveredett.
február 6., 12:25
- Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása
Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?
február 6., 13:20
- Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze
Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.
február 6., 10:09
- Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet
Felkészülhet a világ másik vége.
február 6., 12:06
- Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára
Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.
február 6., 12:03
- Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak
A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.
43 perce