Brno előtt, Szlovákián túl: folytatódik a Közép Európai Zóna Bajnokság

2021.08.29. 19:43

A Nemzeti Automobil Szövetség (FIA) Közép-Európai Zóna Bajnokság mezőnye augusztus 21-22-én még a Slovakiaringen versenyzett, jövő hétvégén már Brnoban folytatódik a 2021-es szezon.

Magyar János számára nem indult egyszerűen a slovakiaringi hétvége, hiszen az első szabadedzésen motorhiba sújtotta, így motort kellett cserélni az őrbottyáni versenyző Forma 3-as autójában, egy használt erőforrás került be a hétvégére.

Nem indult egyszerűen a hétvége – fogalmazott a többszörös bajnok forma autó pilóta, és hozzátette, hogy nagy köszönet jár a szerelőinek, akik mindent megtettek azért, hogy rajthoz tudjon állni.

Összességében elégedett vagyok, hiszen egy kategória első és egy kategória második helyet szereztem, ráadásul a második időmérőn megfutottam az eddigi leggyorsabb kvalifikációs köridőmet. A hétvégét használt motor mellett, használt gumikon is teljesítettem, így még elégedettebb vagyok.

Szlovákia után nem marad sok ideje pihenésre, szeptember első hétvégéjén a csehországi Brnoban folytatódik a szezon. „Nincs sok időnk ilyenkor, de már megszoktuk. Évek óta ilyen szoros ez a két verseny. Az autót át kell néznünk aztán indulhatunk is. Brnoban mindig megnehezítheti a dolgunkat az időjárás. Jó pálya, nagyon szeretem. Nem hasonlítható a naptár többi helyszínéhez, nagyon vegyes karakterisztikája van, nagy emelkedők, és szűk és gyors kanyarok is vannak. Teljesen máshogy kell beállítani az autót, mint Slovakiaringre vagy Hungaroringre, de megoldjuk.”

Az előzetes nevezések alapján 25 fős mezőny áll rajthoz szeptember első hétvégéjén. Magyar János utoljára 2019-ben versenyezhetett ezen a pályán, amikor két kategóriagyőzelemmel zárt, így most is nagy tervekkel utazik a Cseh városba.