Majdnem leverte a király fejéről a koronát

Tökölön éli az életét az 52 esztendős Bagyula István, aki harminc évvel ezelőtt ezüstérmet nyert a tokiói atlétikai világbajnokságon. A rúdugrás királyaként emlegetett Szergej Bubkát megszorítva, az 590 centimétert átugorva lett második, miután egy hónappal korábban Linzben 592-vel országos csúcsot javított. Feledésbe merülő teljesítményének az értékét csak növeli, hogy a tekintélyt parancsoló egyéni rekordjával versenyzőkorában három egymást követő olimpián, Szöulban, Barcelonában és Atlantában is érmes lehetett volna, de ebből a három lehetőségből csak egy hetedik és egy kilencedik helyet tudott kihozni. A harmadikra el sem ment, mert úgy érezte, hogy egy Atlantában kiszenvedett 530-as ugrással csak lejáratná magát.

Többre is vihette volna

Tehetségével és a tudásával többre is vihette volna, noha nemcsak a vb-n, hanem az 1992-es genovai fedettpályás Eb-n is ezüstérmet nyert, ifjúsági világbajnokságon sikerült győznie, és még három Universiadén is az első helyen végzett. Nem volt csodatévő rúdja, csak egy általa nem túl jónak tartott, de viszonylag stabil technikája.

Nemrégiben nekiduráltam magamat, beöltöztem, és egy kisebb rúd segítségével beestem a szivacsba – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Bagyula István, ami az ő sajátságos humorát közérthetővé alakítva azt jelenti, hogy ugrott egyet-kettőt. – Egész jó erőben vagyok, amit a gyökeres életmód- és étrendváltozásnak is köszönhetek. Van úgy, hogy böjtölök, máskor pedig arra ügyelek, hogy a napi étkezéseimet időkorlátok közé szorítsam. Sikerült is leadnom minden felesleget, de ez nem jelenti azt, hogy veteránversenyeken is el fogok indulni. Továbbra sincs rendben a térdem, ami 1999-ben visszavonulásra kényszerített, ráadásul olykor a csípőm tájéka is belesajdul, az erőlködésnek alighanem nyögés lenne a vége.

Egy igazán jó éve volt

Erősen túlzó önkritikával szerinte csak egy igazán jó éve volt, nevezetesen az 1991-es, amit egy évvel később azért nem követett egy még jobb, mert rossz döntéseket hozott.

Már javában edzettünk a barcelonai olimpiára, amikor gátfutásos gyakorlat közben hatalmasat estem, próbáltam tompítani, de egy orrcsonttörést így sem tudtam megúszni. Megműtöttek, látszólag minden rendben volt, de csak addig, amíg el nem kezdtem sprintelni, és azt tapasztaltam, hogy minden egyes lépésnél hasogat az orrom környéke. A fedettpályás atlétika „Wimbledonjában”, a New York-i Millrose Games nemzetközi versenyen 582-vel még nyerni tudtam, és az amerikai egyetemi bajnokságon is összejött egy 580, de nem sokkal később elkezdett fájni a derekam, mozdulni is alig tudtam. Az újabb hosszú leállás könyörtelenül leszámolt az olimpiai reményeimmel. Lejtmenetbe kerültem, a meghívásos versenyek szervezői kihúzták a nevemet a listájukból, pedig már kezdtem egész jól keresni, egyszer 6000 dollárt is kaptam a részvételemért. Több volt a gond, mint az öröm az atlantai olimpia előtt is, a szintet ugyan 1995-ben megugrottam, de az abban az évben elért 530-as eredményemmel nem akartam csalódást okozni, ezért inkább lemondtam a részvételt.

30 éves rekordja bronzot ért volna Tokióban

Edzőjének tanácsára próbált szerencsét 1988-ban Amerikában, és szerzett közgazdászdiplomát a virginiai George Mason Egyetemen, idehaza az IBM alkalmazásában is állt, de az elmúlt 20 évben egész más területekre kalandozva igyekezett boldogulni. Viszontagságos útjának jelenlegi szakaszában inkább a tartalékaiból költekezik, de bízik abban, hogy ez már nem lesz így sokáig. Igazából csak az atlétikával kapcsolatos lehetőségek keltik fel a figyelmét.

Nem unatkozom, amikor csak tudok, segítek a tőlem 200 méterre lakó Vaszi Tündének, a távolugró csúcstartónak, például úgy, hogy elviszem a nyolcéves kisfiát az iskolába, vagy vigyázok rá, ha Tündének dolga akad. Visszavonulásom után én voltam az edzője, nyert is velem egy Eb-bronzérmet, és negyedik lett a 2001-es edmontoni világbajnokságon, ráadásul a rúdugrás szeretetével is beoltottam, így lett 440 centivel fedettpályás országos bajnok.

Azon csak mosolyog Bagyula István, hogy a 30 éve ugrott, 592 centiméteres országos rekordjával a tokiói olimpián bronzérmes lehetett volna a svéd Duplantis és az amerikai Nilsen mögött, de mivel ez csak egy időutazásra alapuló fikció, nem is büszkélkedik vele. Ahogy arról is csak mellékesen ejt szót, hogy egyszer a világcsúcsokat halmozó Szergej Bubkát is sikerült legyőznie, ami rajta kívül egyetlen magyar rúdugrónak sem sikerült.

(Borítókép: Bagyula István. Fotó: Bagyula István archívuma)