Mesterséges kómában tartják a világbajnok holland kerékpárost

000 1JG4C3
2021.12.24. 16:10
Súlyos balesete és csütörtöki fejműtéte után mesterséges kómában tartják Amy Pieters holland női kerékpárost Alicantéban.

A holland szövetség pénteki beszámolója szerint a csapat spanyolországi országúti edzőtáborában, a tengerparti Calp településhez közel szenvedett súlyos balesetet. Ezután gyorsan, légi úton kórházba szállították, majd az orvosok csütörtökön úgy döntöttek, hogy meg kell műteni.

A harmincéves, országúton egyszeres, pályán háromszoros világbajnok bringás csapata, az SD Worx pénteken közölte, hogy a következő napokban kómában tartják Pieters, és ott van mellette családja is.

 Amikor az orvosok néhány napon belül felébresztik, akkor lehet felállítani a diagnózist a lehetséges következményekről

– írta a klub Twitteren.

A kétszeres Európa-bajnok Pieters az októberi pálya-vb-n Kirsten Wilddel párban női madisonban diadalmaskodott.

(Borítókép: Amy Pieters 2019. augusztus 10-én Alkmaarban. Fotó: Vincent Jannink / AFP)